2024.03.28, Csütörtök

Lehorgonyzott a kalózhajó Kecskeméten

2016.04.14. 15:55

Hirdetés

A fogyatékkal élő emberek világával ismerteti meg az általános és középiskolás diákokat a KézenFogva Alapítvány a Fogadd el, fogadj el! elnevezésű kampányában. Idén tizenegyedik alkalommal indult útjára kalózhajóvá alakított kamionjuk, amely ma Kecskeméten, a Kálvin téri parkolóban kötött. Az egész nap az elfogadás, a tolerancia jegyében telt: a fogyatékos emberek élete köré épülő játékokkal, kincskeresővel várták az iskolásokat és minden érdeklődőt.​

- A fogyatékosságot mi, felnőttek töltjük fel tartalommal. Egy gyerek számára ez nem mond semmit, ők természetes nyitottsággal fordulnak egymás felé. Ezt az életkort szeretnénk kihasználni és megerősíteni bennük, hogy nincs mitől félniük, fogyatékos társaik megfelelő segítséggel ugyanolyanok, mint ők - mondta Pordán Ákos, a KézenFogva Alapítvány ügyvezetője.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy azok a gyerekek, akik személyes kapcsolatba kerülnek kerülnek sérült társaikkal, nyitottabbá, türelmesebbé, elfogadóbbá válnak hosszú távon.


Az előzetesen beosztott iskolai csoportok folyamatosan érkeztek a kamionhoz, ahol kincskereső kalózjáték várta őket, amelyen keresztül megismerkedtek a fogyatékossági típusokkal. Ott volt Csupaszám, az autista kalóz, vagy Csupaszív, az értelmi fogyatékos kalóz. A látogatóknak egy-egy feladatot kellett megoldaniuk ahhoz, hogy tovább mehessenek a következő kalóz kabinjába és a végén megkaphassák a kincset. A kincskereső térképet végigjárva a fiatalok játékos feladatokon keresztül szembesülhettek a fogyatékos emberek mindennapi kihívásaival.

A kerekesszékes akadálypályát kipróbálva a gyerekek azt is megtapasztalhatták, mennyire nem egyszerű ez a fajta közlekedési mód. Különösen nem makadámköveken.

A résztvevő mintegy 140 gyerek Kecskemét általános iskoláiból érkezett a rendezvényre, többek között a Petőfi Sándor Általános Iskolából és a Hunyadi János Általános Iskolából.

Az OTP Bank 2008 óta támogatja a KézenFogva Alapítvány munkáját, ennek köszönhetően minden résztvevő gyermek a nap során szerzett élményei mellett apró OTP-s ajándékkal térhetett haza.

 

Galéria

Kecskemétkézenfogvakalózkamionfogyatékosság