2024.03.29, Péntek
Ferenc pápa kalocsai mintás miseruhát kapott

Ferenc pápa kalocsai mintás miseruhát kapott

2016.02.01. 08:49

Hirdetés

Az ágasegyházi katolikusok még tavaly szeptemberben zarándokoltak Rómába, és hagytak ott ajándékul egy kalocsai mintás miseruhát a pápának. A Szentatya köszönete ezen a héten érkezett meg a Bács-Kiskun megyei településre – tájékoztatott Harbula István plébániai kormányzó.

Harbula István, aki Rómában tanult a Szent Anzelm Egyetemen, immár harmadik éve Ágasegyháza papja. A közösség talán legemlékezetesebb programja a 2015 szeptemberi hatnapos római zarándoklat volt. Az első és legfontosabb napon volt a pápai audiencia, ahol a Szentatya közelében kaptak helyet, ami már magában nagy élményt jelentett számukra. Ennek örömére, hálából a katolikus közösség tagjai egy kalocsai mintás hímzett miseruhát készíttettek Ferenc pápának.

A miseruhát a pápa meg is kapta, és a héten válasz is érkezett a Vatikánból, amelyben tudatják, hogy a Szentatya szívből jövő köszönettel ad hálát a kedves ajándékért, és örömmel látja, hogy kis közösségek tanúságot tesznek Krisztusról és az evangéliumról. A Szentatya a közösség imáját kéri, hogy a péteri szolgálatát híven teljesítse, és hasonlóképpen imádkozik ő is a község vezetőiért és lakóiért és mindenkiért, aki a papi szolgálata alá tartozik. A Boldogságos Szűz Mária oltalmába ajánlva, apostoli áldását küldi rájuk.

Forrás és fotó: Ágasegyházi plébánia

Magyar Kurír

Galéria

KecskemétFerenc pápa