2024.04.20, Szombat
A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház az ország hatodik nemzeti színháza

A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház az ország hatodik nemzeti színháza

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház

2020.02.18. 17:14

Nemzeti minősítéssel tüntette ki a kecskeméti Katona József Színházat 2020. január 1-jétől Dr. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztere. Az intézmény új nevéről Kecskemét városának önkormányzata döntött 2020. február 13-án, melynek értelmében Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházként működik tovább a teátrum.

Hirdetés

Kecskeméten, az ország hatodik nemzeti színházának nemcsak a legrangosabb színházszakmai elismerést hozta meg ez az év, hanem a megújulás lehetőségét is, ugyanis egy évad múlva megkezdődik majd az épület átfogó rekonstrukciója és fejlesztése is. A felújítással kapcsolatos közbeszerzési eljárás jelenleg folyamatban van.

​A 2019/20-as évad munkája sem állt meg a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház életében, hiszen az év első hónapjában négy bemutatóval is jelentkezett a teátrum. Az intézményben emellett tavasszal 11. alkalommal rendezik meg a határokon átívelő Színművészeti Egyetemek Találkozóját, a SZÍN-TÁR Fesztivált, és egyeztetések alatt áll a már teljességében nemzeti színházi struktúrában felépülő következő évad.

Az 1916 óta Katona József nevét viselő „nagyszínház” mellett a nemzeti színház két másik játszóhelye továbbra is várja a nézőket, a közönségkedvenc műfajokkal működő Kelemen László Kamaraszínház és a kísérleti daraboknak is teret adó Ruszt József Stúdiószínház.

„Nagyon büszkék vagyunk a kitüntetésre, és reméljük, hogy színházszerető nézőink is egyetértenek a közgyűlés döntésével. A kommunikációnkban jelképként jelenlevő „a Mi NEMZETINK” egy olyan jelző, amely minden kecskeméti vagy megyei színházba járó látogatónknak fontos belső visszajelzés lehet, hiszen küldetésünkben a közös kulturális örökség közvetítése mindig is jelen volt” – mondta el Cseke Péter igazgató, a hírt kommentálva.

KecskemétKecskeméti Katona József Nemzeti Színház