2024.03.29, Péntek
Az elmúlt három évben 36 százalékkal nőtt a Kecskeméti Vadaskert látogatottsága
Kecskeméti Vadaskert facebook

Az elmúlt három évben 36 százalékkal nőtt a Kecskeméti Vadaskert látogatottsága

mti

2019.11.10. 08:20

A vadaskert négy-öt évvel ezelőtt megtervezett koncepciójának része volt, hogy a felnőtteknek és gyermekeknek szóló programokkal - vadaskerti táborokkal, látványetetésekkel, különféle bemutatókkal, óvodai és iskolai rendhagyó órákkal - egy családbarát, közösségi térré tegyék a Kecskeméti Vadaskertet.

Hirdetés

Bács-Kiskun megye egyetlen állatmentőközpontjaként évente közel 400-500 sérült védett és fokozottan védett állatot fogadnak. A meggyógyított madarakat, emlősöket és hüllőket később lehetőség szerint visszaengedik a természetbe.

A fejlesztéseket tekintve, idén elkészült egy kis kifutó a mosómedvének (Procyon lotor) és az amerikai csíkos bűzös borznak (Mephitis mephitis), valamint felújították a leopárdházat és -kifutót is. Néhány év után ugyanis ismét van párduc (Panthera pardus) a Kecskeméti Vadaskertben. A fiatal, héthónapos pár egy szlovákiai tenyészetből érkezett, és jelenleg ismerkednek a helyükkel.

Míg 50 évvel ezelőtt 4-5 őshonos állatfajjal kezdte meg működését a Kecskeméti Vadaskert, mára valamennyi kontinensről származó, mintegy 120 féle egyed látható az intézményben. Idén mintegy húszféle kisállattal, negyven egyeddel bővült az állomány, hiszen Bennett-kenguru (Macropus rufogriseus), kameruni törpekecske (Capra hircus hircus), indiai antilop (Antilope cervicapra), muflonbárány (Ovis aries orientalis), gyűrűsfarkú maki (Lemur catta), rézusz makákó (Macaca mulatta), szurikáta (Suricata suricatta) és két lámacsikó (Lama glama) is született.

Az újdonságat nézve, korábban nem volt látható a kecskeméti Vadaskertben vöröscsőrű kitta (Urocissa erythrorhyncha). Az ázsiai lombszarkának is nevezett, nagyon szép megjelenésű állat a miskolci állatkertből érkezett. Idén sikerült a hím közönséges petymegnek (Genetta genetta) is párt találni. A cibetmacskaféle Magyarországon kizárólag a Kecskeméti Vadaskertben nézhető meg.

A két évvel ezelőtt felújított mandrillházba a két nőstényhez még tavaly érkezett a jeruzsálemi állatkertből egy fiatal, hatéves hím. A cerkóffélék családjába tartozó állat az emberszabásúak után a legnagyobb testű majom. Az élőhelypusztulás miatt veszélyeztetett mandrill (Mandrillus sphinx) szinte csak a Kongó vidékén, egy kicsiny területen él. Magyarországon csak a Kecskeméti Vadaskertben látható, a veszélyeztettet fajnak számító örvös medve és a fokozottan védett alaszkai farkas példányai is megtalálhatók Kecskeméten.

A közeljövőben a dámszarvasoknak (Dama dama), illetve a muflonoknak építenének egy kifutókomplexumot, és folyamatban van a vadaskert területén lévő játszótér teljes megújítása is, amely tavaszra el is készülhet.

Tevékenységük eredményeként idén Családbarát munkahely és Családbarát szolgáltatóhely bronz fokozatú minősítést szereztek.

KecskemétKecskeméti Vadaskert