2024.03.28, Csütörtök

Átadták a piarista kollégium felújított épületét Kecskeméten

mti

2018.11.29. 11:03

A beruházás során a meglévő falakat, nyílászárókat, lépcsőket a lehető legnagyobb mértékben megtartották és felújították. Az eredetileg csak fiúkollégiumként működő épület a beruházás eredményeként ma már lányokat is fogad. A megújult kollégium 41 fiúnak és 34 lánynak nyújt otthont a tanév során.

Hirdetés

Átadták a 304 éve alapított kecskeméti Piarista Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Óvoda csaknem egymilliárd forintból átépített és korszerűsített kollégiumi épületét szerdán.

 

Az épület átépítése, korszerűsítése 2017 tavaszán kezdődött meg. A beruházás összköltsége 971 millió forint volt, amelyet nagyrészt a piarista rend saját forrásából, másrészt állami támogatásból és uniós forrásból fedeztek. A berendezést városi támogatás is segítette.

 

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára az ünnepségen elmondta: Kalazanci Szent József, a piarista rend alapítója egész életét a gyermekeknek szentelte, iskolaszervező tevékenysége példaértékű, abban nagy támasza volt a rend. Egyik legfontosabb tanítása szerint egy piarista tanár vagy egy piarista iskolában nevelő pedagógus az egész személyiségével nevel. 
Bár a piaristák mára szétszóródtak a világban, ma már kevesebb szerzetes tanít egy-egy iskolában, a piarista iskolák jelentősége továbbra is megmaradt a magyar emberek, a magyar nemzet számára - tette hozzá az államtitkár.
Hangsúlyozta, a civil tanárokat is köszönet illeti azért, hogy a piarista nevelési gondolkodást át tudták venni és tovább tudják adni a fiataloknak. 
Mint mondta a jövő nemzedéke az egyik oldalról igényli a tárgyi tudást, de ha nem kapják meg a nevelést, az "emberi oldalt is, akkor csak féllábas a nevelésünk, és messze nem ér annyit". 

Az államtitkár közölte, egy európai pályázatnak köszönhetően a fenntartó 500 millió forintot fordíthat a Czollner téri általános iskola felújítására, így folytatódhat a kecskeméti piarista intézmények korszerűsítése. 

 

Labancz Zsolt, a piarista rend magyar tartományfőnöke azt mondta, a piaristák az elmúlt 25 évben jelenlétük megszilárdításán dolgoztak. Azon munkálkodtak, hogy a piarista szerzetesek és az elkötelezett világiak közösen megerősödve, együtt tudják létrehozni helyben mindazt, amit piarista iskolának és nevelésnek neveznek. Mostanában azonban már a megújulás útjait keresik; azt kutatják, hogyan kell a mai fiataloknak szóló pedagógiát kialakítani. 

 

Mikulás Domonkos, a Piarista Gimnázium, Kollégium, Általános iskola és Óvoda igazgatója közölte, az idén 35, az elmúlt három évben pedig összesen 53 településről - főként az ország középső részéből - érkeztek diákok kollégiumukba. 

 

A piaristák 1715 óta tanítanak Kecskeméten. A templommal együtt, attól északra lassanként kiépülő rendházuk 1731-től az újonc szerzetesnövendékek képzésének is otthont adott. 1944. október végén, Kecskemét kiürítése során a piaristáknak is el kellett hagyniuk épületeiket, amelyeket az orosz hadsereg foglalt el. Csak 1945 őszén kapták vissza a régi rendházat; 1948-ban ezt és a gimnáziumi részeket is államosították. Az épületet teljes egészében diákotthonként csak 1957. február 9-től használhatták újra. Az épületet azóta többször felújították.

KecskemétKecskemétkecskeméti Piarista Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Óvodapiarista kollégium