2024.03.28, Csütörtök

Több mint száz rendezvény a Kecskeméti Tavaszi Fesztivál programjában

mti

2018.02.27. 14:18

Kiemelt szerepet kapott a március 5. és 28. között több mint száz rendezvénnyel zajló 33. Kecskeméti Tavaszi Fesztivál kínálatának összeállításakor, hogy a város idén ünnepli 650 éves évfordulóját.

Hirdetés

Nagy Lajos király egy 1368. október 2-án kelt oklevelében mezővárosként említi meg először Kecskemétet. 
Bak Lajos, a főszervező Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ ügyvezető igazgatója elmondta: a rendezvényhez számos intézmény csatlakozik saját eseményeivel, így a fesztiválon belül több olyan programsorozat is zajlik majd, amely több napon át szintén számos eseményt kínál.

A több mint három héten át zajló fesztivál nyitórendezvénye a Kecskemét arcai IV. című képzőművészeti kiállítás és a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar a városhoz kötődő zeneszerzők műveit felvonultató hangversenye lesz. Gerhát László karmester elmondta: a koncerten Kodály Zoltán, M. Bodon Pál és Vásárhelyi Zoltán művei csendülnek fel. 

A Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár a Kecskemét térségi kistelepüléseket egy-egy játékos programmal, vetélkedővel kapcsolja a fesztiválhoz. Ramháb Mária könyvtárigazgató kiemelte: a gyermekeknek a Görömbölő Kompánia Szépmező szárnya című előadásával készülnek.

Loránd Klára, a Bozsó Gyűjtemény igazgató kurátora elmondta: a kecskeméti születésű festőművész, Bozsó János 1968-ban készített sorozatában megidézte a kecskemétiek számára fontos épületek, utcák hangulatát, a város lelkületét. Kiállításuk azt a kötődést mutatja be a szülőföldhöz, amely az egész életműre meghatározóvá vált. 

Kiszely Ágnes, a Ciróka Bábszínház igazgatója kiemelte: Kecskemét egyik legszebb épületéhez kapcsolódva, Cifra Palota címmel mese- és versíró, valamint rajzpályázatot hirdettek. Kecske-terelő játékukkal a város híres épületeit, kulturális intézményeit bejárva kell a családoknak összegyűjteniük minél több pecsétet. A 650 éves Kecskemét elnevezésű játékuk során a pedig Ciróka Bábszínház épületében nyolc helyszínen különféle feladatok várják az érdeklődőket. 

Szabóné Bognár Anikó, a Kecskeméti Katona József Múzeum igazgató-helyettese elmondta: Cifrapalota kiállítóhelyükön nyílik meg a IX. Kortárs keresztény ikonográfiai biennále, melynek idei témája a hét főbűn. A Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely pedig A mechanikus játékok világa című témanappal készül. 

Toókosné Börönte Erika, a Hírös Agóra programszervezője elmondta: különlegesnek ígérkezik az a hangverseny, melyben az Ars Nova együttes női énekesei "zenei flörtre" hívták meg a neves cseh férfi énekegyüttest, a Gentlemen Singerst. 

A Kecskeméti Tavaszi Fesztivál kínálatát a hagyományosnak mondható Bohém Fesztivál, a Kecskemét Fringe, a Szín-Tár és a Világzenei Együttlét évről évre megújuló programkínálata is gazdagítja.

A rendezvénysorozat ideje alatt Kecskemét főterén népművészeti vásár várja az érdeklődőket.

KecskemétKecskemét33. Kecskeméti Tavaszi Fesztivál