2024.03.28, Csütörtök

Új kifutót és párt kapott az alaszkai fehér farkas a Kecskeméti Vadaskertben

mti

2017.11.16. 08:50

Nanna és társa így a korábbinál majdnem háromszor nagyobb kifutón élhet.

Hirdetés

 

Tokovics Tamás, a Kecskeméti Vadaskert igazgatója elmondta: a kárpáti hiúzok áthelyezésével felszabadult hely kihasználásával nagyobbították meg a nőstény alaszkai fehér farkas, Nanna helyét. Bár méretében a régi kifutó is megfelelt az előírásoknak, az új helyet biztonságilag is megerősítették. Az új törvényi előírásoknak megfelelően felújított részen a talajt és a berendezéseket is teljesen kicserélték, új növényeket ültettek, és az elkülönítőt is lefedték.
A szinte teljes egészében saját forrásból megvalósuló felújítás közel 18 millió forintba került. 

A Kecskeméti Vadaskert látogatottsága évről évre nő. Novemberben köszöntötték az idei év 75 ezredik vendégét. A számok tehát azt mutatják, hogy az elmúlt két évben mintegy húszszázalékos növekedést értek el az érdeklődők tekintetében. 

 

Az alaszkai fehér farkas (Canis lupus tundrarum) a szürke farkas egyik legnagyobb testű alfaja. Jellegzetessége a rendkívül dús és teljesen fehér szőrzete, ami kiváló rejtőzködést biztosít számára a havas környezetben. Természetes élőhelye az alaszkai tundráktól a sarkvidékig terjed. Szervezett csoportokban, falkákban él. Lemmingekkel, havasi nyulakkal, rénszarvasokkal, pézsmatulkokkal táplálkozik. A természetben 5-8 évet, de állatkertekben akár 12-17 évet is megérhetnek. Magyarországon fokozottan védett státuszú állat.

Zomboriné Polyák Irén igazgatóhelyettes elmondta: Nanna, a Kecskeméti Vadaskert nőstény alaszkai fehér farkasa öt évvel ezelőtt a fővárosi állatkertből érkezett, és jelenleg 12 éves. Idős párja Bodri, másfél éve pusztult el. 
Nanna érzékenyebb, idegesebb egyed, az új, nagyobb kifutó azonban nem minden oldalról lesz nyitott, így időnként akár el is tud rejtőzni a látogatók elöl. Gondozói abban bíznak, a kifutón végzett fejlesztések, és az új pár jelenléte mindenképpen nyugtató hatással lesz majd rá.
A jó kondícióban lévő nőstény naponta egyszer kap enni. Főként szőrös és csontos baromfi-, valamint nyúlhúst adnak neki, de időnként ló- és marhahússal is etetik, egy héten egyszer pedig koplalónapot "tart".

Párja, a mindössze néhány napja a Nyíregyházi Állatparkból érkezett hétéves hím láthatóan jól érzi magát új helyén. Egyelőre egymástól elválasztatott helyen ismerkedik a nősténnyel. Fokozatosa szoktatják a két állatot össze.
Mivel a hím sarki farkas (Canis lupus arctos), tehát nem egy fajtából való a nősténnyel, így hatóságilag sem engedélyezett, hogy közös utódaik szülessenek Nannával, de nem is ez a céljuk, inkább az, hogy egymásban társra leljenek.

 

Az idei év újdonságairól kiemelte: a Kecskeméti Vadaskertben nemrég új szurikátaház épült. Ennek révén most már télen is lehetőség van az állatok látogatására. Ráadásul egy fiatal szurikátapár is érkezett az állatkertbe. Kicsinyeik is születtek, amire eddig Kecskeméten még nem volt példa. 
Az állatkertbe idén fiatal struccokat és kis récéket is hoztak. 
Kicsinyek születtek továbbá a muflonoknál, a kameruni törpekecskéknél, a gyűrűsfarkú makiknál és a rézusz makákóknál, a lámáknál és a rágcsáló nagy maráknál, de keltek ki nílusi lúd csibék is.
Szintén az idei évben sikerült felújítani a mandrillház belsejét, ahova egy fiatal hím érkezését várják. A cerkóffélék családjába tartozó, páviánok közeli rokonaként ismert majom, a magyarországi állatkertek közül már csak a Kecskeméti Vadaskertben látható.

KecskemétKecskemétKecskeméti Vadaskertalaszkai fehér farkas