Hirdetés


A központi programok között szerepel az október 7-i területi női találkozó, amelyet idén a kecskeméti evangélikus templomban tartanak, a témája pedig a változás lesz.

Hirdetés

Októberben tartják a reformáció hónapját országszerte a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) szervezésében. A programsorozat hagyományosan október 31-én, a reformáció emléknapján zárul.

A központi megnyitó ünnepség október 1-jén, vasárnap este a Deák téri evangélikus templomban lesz. 
Az istentiszteleten Steinbach József református püspök, a MEÖT elnöke hirdet igét, a liturgiában részt vesz a tagegyházak egy-egy főpásztora.
A programsorozatot lezáró hagyományos megemlékezést október 31-én a Reformációi Emlékparkban Budapesten, a Bajza utca és a Városligeti fasor sarkán rendezik meg, beszédet mond, Fischl Vilmos evangélikus lelkész, a MEÖT főtitkára.

A rendezvénysorozat idei mottója: "változzatok meg értelmetek megújulásával." 

A Reformációi Istentisztelet október 29-én lesz az Újpesti Baptista Gyülekezetben.

A reformáció emléknapját október 31-én arra emlékezve tartják, hogy Martin Luther német Ágoston-rendi szerzetes 1517-ben ezen a napon szögezte ki téziseit a wittenbergi vártemplom kapujára. A Luther vezette új irányzat lett az evangélikus, míg a Jean Calvin genfi reformátor vezette irányzat a református vallás alapja.

Az 1943-ban alakult MEÖT a genfi székhelyű Egyházak Világtanácsának magyarországi szervezete, és társult tagja az Európai Egyházak Konferenciájának is, amelyen keresztül részt vesz az Európai Unió és az Európa Tanács mellett működő egyházi képviselet munkájában. A szervezetnek 11 tagegyháza van, több felekezet pedig - köztük a Magyar Katolikus Egyház - együttműködő státussal vesz részt a munkában.

kecskemetkecskeméti evangélikus templomreformációreformáció hónapjaMagyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa

Hirdetés