2024.04.19, Péntek

Nagy izgalmakat hozott a II. Hírös Sárkányhajó Verseny

Hírös Kajak-Kenu Sárkányhajó és Vízisport Egyesület

2017.09.06. 13:06

2017. szeptember 2-án, szombaton rendezték meg a II. Hírös Sárkányhajó Versenyt a kecskeméti Benkó Zoltán Szabadidő Központban, melyre kecskeméti nagyvállalatok és a Magyar Honvédség csapatai neveztek be.

Hirdetés

Egy csapat 20 főből állt, a versenyen 200m-es távot kellett teljesíteni, és mindig két hajó versenyzett egymással. A csapatok a verseny előtt több alkalommal edzettek, kipróbálták, hogy milyen összeállításban siklik leggyorsabban a hajójuk.

A résztvevő csapatok: Adient Kft., Sárkányfürdetők (Méta Kft.), Thomas and Betts Kft., Csillagsárkányok (Mercedes Benz Kft.), Fornetti Kft., Schaffner Kft., A remény rabjai (Magyar Honvédség)

A lelkiismeretes felkészülés nemes vetélkedést hozott. A bemelegítést és a csatakiáltást követően minden egység megmérkőzött egymással a délelőtt folyamán. Az időjárás is kegyes volt a sportolókhoz, a napsütésben szóló pörgős zene valamint a kollégák és családtagok is motiválták az egységeket, a hangulat kiváló volt!

Az ebédszünetben a nézők is kipróbálhatták a sárkányhajózást, közben a Hírös Kajak Kenu Sárkányhajó Egyesület fiatal kajakosai bemutatót tartottak a tavon. A döntő futamokra délután került sor.

A nap folyamán A remény rabjai (Magyar Honvédség) evezték a legjobb időt ( a középfutamban 56,87 mp-et értek el), ők végül a bronzérmet szerezték meg.

A döntőben a Csillagsárkányok (Mercedes Benz Kft.) csaptak össze a Fornetti Kft-vel. A szoros versenyben jobban hajrázott a Fornetti legénysége, így ők értek elsőként célba.

 

A  II. Hírös Sárkányhajó Verseny végeredménye:

  1. Fornetti Kft. 57,67 mp.

  2. Csillagsárkányok (Mercedes Benz Kft.) 58,28 mp.

  3. A remény rabjai (Magyar Honvédség) 1:01,24 mp.

  4. Thomas and Betts Kft. 

  5. Sárkányfürdetők (Méta Kft.) 

  6. Adient Kft. 

  7. Schaffner Kft. 

 

Forrás: Hírös Kajak-Kenu Sárkányhajó és Vízisport Egyesület

KecskemétKecskemétversenyhajózás2017Benkó Zoltán SzabadidőközpontHírös Sárkányhajó