Hirdetés


Koch-siker a Grande boresten
Réti Attila Reti Photography

Koch-siker a Grande boresten

Bacsmegye.hu

2017.09.11. 09:15

„Koch Csaba úr volt az első borász a Három Gúnárban rendezett, immár huszonhárom boresten bemutatkozó borászok közül, aki azzal kezdte, hogy megköszönte, hogy bemutathatja a borait a lelkes közönségünknek!” – számolt be Csizmadia László étteremvezető a szombati borestről.

Hirdetés

És igen, ez egyben mutatja, hogy elnyerheti tíz éven belül akár második alkalommal egy alföldi borász a villányi birtokáról származó borával Villány legjobb bora díjakat, termelhet 140 hektáros mértékben Borotán, alkalmazhat egyértelműen világszínvonalú technológiákat… azért az alföldi borász alföldi marad. Miért, mert talán a génjeibe van égetve, hogy alázatos legyen még akkor is, ha a nemzetközi és hazai megmérettetéseken, akár raklapnyi aranyérmet is nyernek a borai.

A Grande Boresteken Frittmann János után Koch Csaba volt a második alföldi borász, aki bemutathatta a borait Kecskemét legelegánsabb borvacsora sorozatában. Szombaton este az időjárás is megkegyelmezett a grill jellegű szabadtérre tervezett eseménynek, így szó szerint hajnalig tartó eseménnyé vált ez alkalommal is, a hét-fogásos ételsorral felépített gasztronómiai kalandozás.

Koch Csaba viszont rendkívül szerény volt. Szerkesztőségünk az elmúlt 10 évben tucatnyi alkalommal bejárta már a Koch Pincészet borotai „birodalmát”, amit egyáltalán nem túlzás birodalomnak nevezni, hiszen maga a borászat egy közel 30 hektáros telken terül el, ahol jól megfér egymással a birtok „urának” az otthona, egy 16 szobás önálló panzió, múzeum, közösségi terek és nem mellesleg az önálló fehér és vörös feldolgozó, és a borok ideális tárolására szolgáló temperált csarnokok. Sajnos mind erről alig-alig tudhattak meg a szombat esti vacsoravendégek Koch Csabától bármit is.

Jó alföldi borászhoz méltóan, viszont hosszas előadást tartott a pincészetük fejlődéséről. Így megtudhattuk, hogy a gazdaság több, mint 70 főt foglalkoztat, hogy a Koch „kutyabőr” az 1200-as évekig vezethető vissza, hogy csodát teremtettek a borotai Chardone-val, és még számos dűlőből származó, kifejezetten csak kézzel szüretelt szőlővel.

Koch Csaba egyébként alig két éve vette át Kecskeméten, a városban csak „Nagy-buszmegálló”-nak nevezett tér mellett fekvő, korábban a Borháló-hoz tartozó borszaküzletet, ahol azóta tucatnyi borászat boraihoz juthatnak hozzá kedvezményesen a térség kifinomult borfogyasztói.

Galéria

Koch borászat

Hirdetés