2024.03.28, Csütörtök
Kínos túlterjeszkedés a kecskeméti városi médiában
Facebook

Kínos túlterjeszkedés a kecskeméti városi médiában

2017.09.27. 17:10

2017. szeptember 22-én délután került volna sor az országszerte híres-neves kecskeméti „Médium Filmklub” 2017-18-as évadját bemutató filmek ismertetésére a Kecskeméti Televízió Múzsa című magazinjában.

Hirdetés

Az adás előtt pár órával Kriskó János a Múzsa című kulturális magazin vezetője szokás szerint Bárdos Ferenccel a filmklub 1983-as alapítójával közösen vette volna fel az évadot bemutató műsort. Sajnos a televízió vezetősége, Bárdos Ferencnek a Kecskeméti Televízióba történő érkezése után, Kriskó János által közölte, hogy ha fel is veszik a műsort az nem kerülhet adásba.

A témával kapcsolatban egy végtelenül korrekt tartalmat tett közzé már szeptember 24-én a Kecskemét Online

 

A kecskeméti Médium Filmklub-ról tudni kell, hogy az ország talán legnépesebb filmklubja a maga 300 feletti tagsági bérletet értékesítő klubjaként. Egyben Kecskemét egyik legnépesebb kulturális közössége is, ami a korábbi években a Hírös Agóra névre keresztelt művelődési házban a többi 50 önálló közösség egyikeként működött.

 

A rendkívül elvtelennek tűnő televíziós affér mögött vélhetően az állhat, hogy az idei évadot a nagy látogatottságú filmklub már nem a Hírös Agóra által biztosított nagyteremben, hanem a kor technológiai elvárásainak megfelelő Malom Moziban kívánja lebonyolítani. Miután a filmklub teljes bevétele és összes költsége a Hírös Agórát illette, így ennek a változásnak vélhetően nem örül, sőt nagy valószínűséggel a városi sajtócentrum lehetőségeit kihasználva mindent meg is tesz, hogy megszerezze a Médium Flimklub elnevezést is, hiszen az elmúlt évben milliós pályázati támogatást is elnyert ennek kapcsán.

 

Mint Bárdos Ferenctől megtudtuk a Médium Filmklub egy közösségként működik, ahogyan az a Hírös Agóra munkatervében is szerepel. Amely közösség a 2011-ös Civil törvény alapján Dr. Fehér Zoltán, Kovács Aranka és Zsíros Gyula eredeti alapítókkal közösen Médium Filmklub Civil Társulásként azonosította önmagát. Így a Médium Flimklubnak helyet biztosító Hírös Agóra előtt vélhetően máris bezárult a valójában jogi vita, miszerint, hogy: kié a Médium Filmklub – ami persze valóban egy értelmetlen kérdésnek tűnhet alapvetően – mert az valójában a tagoké...   

 

Amikor egy média politizálni kezd

 

Az a baj a városi tulajdonú „közszolgálati jellegű” orgánumokkal, hogy egy idő után általában túlterjeszkednek a saját hatáskörükön, persze vannak azért jó példák is. A Kecskeméti Televízió Kft-re épülő városi médiacentrum is szép fejlődésbe kezdett, hiszen a 2015-ös csúfos 16 milliós veszteség után a 2016-os adóévet már egy szerény 2 milliós nyereséggel zárta.  Bán János ügyvezető láthatóan a városvezetés ízlésének megfelelő orgánumokat szervezett össze, amelyekkel érdemben végre a városi politikai ellenzéken kívül senkinek sem volt kifogása. (Nekik pedig úgy sem lenne jó semmi sem...- szerk.)

 

Sajnos ez a letiltás egy rendkívül rossz üzenet, amit az ügyvezetőnek bizonyosan tudnia kell, hiszen ez minden orgánum esetében a vég kezdete, amit persze egy kiherélt ellencikkel, propagandával még tovább lehetne súlyosbítani... Persze ne feltételezzünk egyből rosszat a városi orgánumról, hiszen elképzelhető, hogy az ügyvezető nem is tudott erről a túlkapásról. Hiszen Bárdos Ferenc elmondása alapján Kriskó János műsorvezető is példanélkülinek nevezte számára, hogy egy ilyen affér előfordulhat az ő műsorában. Amit persze az egyre idősödő kulturális szakemberek egyszerűen csak „Acél-szindrómának”neveznek – visszaidézve a Kádár korszak ikonikus kultúráért is felelős politikai vezetőjének a szokásait.

 

(Persze nem példa nélküli, hogy valamely műsort letiltanak a Kecskeméti Televízióban, hiszen 2003-ban az elhíresült homokbányai riport letiltása miatt Noszlopi-Nagy Miklóssal bontott szerződést a helyi televízió - szerk.)

 

Kecskemétnek a filmklub kedvelő közönsége viszont jól fog járni!

 

Hiszen egyrészt a Médium Filmklub bérletesei a modern Malom Mozi nyújtotta technológiai és kényelmi körülmények között élvezhetik a művész filmek világát, másrészt az egyszerű kivetítőt kedvelők a Hírös Agóra őszi és tavaszi filmklubjában tehetik, ugyan jóval szerényebb körülmények között, ugyanezt. Persze az egy kérdést, hogy lesz-e érdeklődés Kecskeméten két filmklubra, de ezt az előttünk álló évad majd eldönti. Az viszont mindenképpen óriási, hogy végre mozifilmek versenyeznek egymással, ott ahová valók, a moziban!

 

 

Oltyán József