2024.03.28, Csütörtök

Idén ősszel Kecskeméten is megrendezik a Mozinet Filmnapokat

mti

2017.09.17. 11:10

A Cannes-i, a Velencei és a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál programjából öt filmet, valamint további 12 alkotást lehet újra megtekinteni a Mozinet Filmnapokon a mozivásznon, közülük a Porto 35mm című szerelmesfilm valóban 35 milliméteres kópiáról pereg majd.

Hirdetés

Október 20. és 23. között Budapesten, a Puskin moziban és országosan további 13 város art mozijában hetedik alkalommal tekintheti meg a közönség a világ művészfilmtermésének legjavát, jóval a hivatalos magyar bemutatók előtt - adták hírül a szervezők.

A premier előtti filmek között van az Életrevalók című film rendezőpárosa, Olivier Nakache és Eric Toledano új vígjátéka, az Eszeveszett esküvő, az Oscar-díjra jelölt Leviatán rendezője, Andrej Zvjagincev Cannes-ban a zsűri díját elnyert Szeretet nélkül című drámája, a holland Martin Koolhoven rendező részben Magyarországon forgatott filmje, a Megtorlás, a Fortunata című olasz film, amelynek főszereplőnője, Jasmine Trinca a legjobb színésznő díját nyerte el idén Cannes-ban az Un Certain Regard szekcióban, valamint Pierre Lemaitre világhírű regényének adaptációja, a Viszontlátásra odafönt.

Ezeken túl újra látható lesz a mozivásznon a Porto 35mm, a Park Csan Vuk rendezte A szobalány, az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű animéje, A fiú és a szörnyeteg, valamint az Oscar-díjra jelölt, japán-francia koprodukcióban készült A vörös teknős című animáció is.

Levetítik mindezeken túl Az ügyfél című Oscar-díjas filmet és a lengyel Az utolsó család című alkotást is, de vászonra kerül a Búcsú Európától című film is, amely Stefan Zweig írónak az amerikai kontinenseken, emigrációban töltött éveit mutatja be.

A hatvanas évekbe repíti vissza két amerikai film is a közönséget: az Amerikai pasztorál Ewan McGregor első rendezése, Philip Roth Pulitzer-díjas regényének adaptációja, a Jackie című többszörös Oscar-jelölt film pedig egy intim portré, az egykori amerikai elnök özvegyéről.

A filmnapok programja az idei év nagy magyar sikerfilmjeiből is válogat: a menekültválság emberi oldalával foglalkozó Az állampolgár, a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Arany Medve-díjával kitüntetett Testről és lélekről, illetve a Simonyi Balázs ultramaratonját dokumentáló Ultra is újra vászonra kerül.

A filmeket a budapesti Puskin mozi mellett a békéscsabai Center moziban, Debrecenben az Apollóban, a győri Rómer Házban, a kecskeméti Otthon Moziban, Miskolcon a Művészetek Házában, a nyíregyházi Krúdy Gyula Art Moziban, a pécsi Apollóban, a szegedi Belvárosi moziban, Szentendrén a P'Art moziban, Szolnokon a Tisza moziban, Szombathelyen az Agora Savariában, Tapolcán a Városi moziban és Veszprémben az Agórában láthatja a közönség.

 

Forrás: mti

KecskemétKecskemétOtthon Mozibemutató2017filmmozinet filmnapok