2024.03.28, Csütörtök

Százezernél is többen látták a kecskeméti színház idei előadásait

mti

2017.06.03. 14:49

A vendégszereplésekkel és szabadtéri előadásokkal a nézők száma a nyár végére elérheti a 120 ezret is.

Hirdetés

Több mint 104 ezren látták eddig a kecskeméti Katona József Színház 2016/2017-es évadának előadásait  - mondta a teátrum igazgatója a szombati évadzáró társulati ülésen. Cseke Péter közölte, társulatuk a lezáruló évadban 372 előadást játszott. A bérletesek számát kimagaslóan magasnak nevezte, hiszen 17 ezer 489-en látogatták így darabjaikat, éppen ezért a 2014-ben elhunyt Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a kecskeméti Katona József Színház örökös tagja, Fekete Tibor emlékére egy új bérletet is nyitottak.

Az igazgató elmondta, hogy a 2017/2018-as évad jelmondatának Robert Schumann gondolatait választották, amely szerint: "fényességet küldeni az emberi szív mélységébe: ez a művész hivatása".

Az öt nagyszínházi, bérletes bemutatók sora szeptember 29-én a Csárdáskirálynő című operett bemutatójával kezdődik, rendezője Béres Attila lesz. Bertolt Brecht A szecsuáni jóember című drámáját Zsótér Sándor viszi színre, bemutatóját november 17-én tartják. Michael Frayn Függöny fel! című előadását Szente Vajk rendezésében szilveszterkor láthatja először a közönség. Az évad második felében, február 9-én először a Kőműves Kelemen rockballadát viszi színre a társulat Cseke Péter rendezésében. Molnár Ferenc A testőr című vígjátékát április 6-án mutatják be.

A gyermekeknek és fiataloknak Gimesi Dóra Hessmese mesejátékával készülnek, amelyet szeptember 21-én, a Magyar Dráma Napján Kuthy Ágnes rendezésében mutatnak be. Andersen A hókirálynő című táncos mesejátékát december 5-én Cseke Péter viszi színre. Az előadásban közreműködik a színház balett-társulata is.

A Kelemen László Kamaraszínházban október 6-án Rusznyák Gábor rendezésében Moliére Képzelt beteg című vígjátékát, majd február 16-án Alfred Jarry Übü király című bohózatát Hegymegi Máté rendezésében láthatja a közönség. Az ötödik évadát kezdő Kecskemét City Balett Rómeó és Júlia előadásának premierjét március 14-én tartják, a bemutató Tom Johnson Négyhangú opera című művével is kiegészül.

A Ruszt József Stúdió Színházban Frederico Garcia Lorca Vérnász című színművét Kocsis Pál rendezi. Szász János viszi színre Csehov Ványa bácsiját, és Simon Gray A játék vége című darabját is színpadra állítják.

Újdonság a kecskeméti színház műsorán, hogy osztályteremben adják elő fiataloknak Kai Hensel Klamm háborúja című monodrámáját, amelyet Réczei Tamás rendez.

Az évadzáró társulati ülésen a színész özvegye, Frigyesi Tünde által alapított Csizmadia László-díjat Orth Péter színművész kapta, míg a társulat tagjainak szavazatai alapján Az évad embere Károly Kati zenei vezető lett.

Cseke Péter elmondta, hogy hatodik évadát zárja júniusban az Újvilág Passió című szabadtéri előadás. A kecskeméti Katona József Színház társulata Krisztus szenvedéstörténetét június 9-én, 10-én és 11-én adja elő az arborétumban. A 2017-es bemutatónak különleges hangsúlyt ad, hogy a város színháza látja vendégül az Europassio Szövetség éves kongresszusát, amelyen 14 ország közel 90 szervezete vesz részt.

Vendégszerepléseik sorát az Apátlanul előadás pécsi bemutatója nyitja június 13-án. Szász János rendezése bekerült az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramjába. Háromállomásos turnéra is indul a társulat június 18-ától Hargita megyébe, ahol a Boeing, Boeing előadást mutatják be.

 

Forrás: mti

KecskemétKatona József Színházszínházelőadás2016/17 évadévadzáró ülés