2024.04.18, Csütörtök

A PénzSztár csapat nyerte a kecskeméti döntőt

Pallasz Athéné Egyetem

2017.04.20. 10:57

A Magyar Nemzeti Bank „Pénzügyek felsőfokon – Légy kreatív!” címmel egyetemi hallgatói pályázatot hirdetett négy vezető hazai közgazdasági felsőoktatási intézményben, köztük a kecskeméti Pallasz Athéné Egyetem hallgatói között is. A verseny kecskeméti döntőjében két csapat és három egyéni versenyző mutatta be pályázatát a szakmai zsűri előtt. A megmérettetésen PénzSztár csapata, amelynek tagjai Bőthe Fruzsina és Végh Nikoletta voltak, nyerte el az első helyet és az ezzel járó 500 ezer Ft-os fődíjat.

Hirdetés

 

A „Pénzügyek felsőfokon – Légy kreatív!” ötletpályázatot a magyar fogyasztók pénzügyi kultúrájának és pénzügyi tudatosságának fejlesztése érdekében írta ki a Magyar Nemzeti Bank. A feladat az előzetesen megadott témakörökhöz kapcsolódóan egy átgondolt piackutatáson alapuló terv kidolgozása volt, amelynek felhasználásával széleskörűen, költséghatékonyan érhetők el a pénzügyi fogyasztók. A pályázatok kapcsán fontos szempont volt többek között, hogy megvalósításával a fogyasztók széles köre váljék elérhetővé, hogy a kidolgozott javaslat újszerű, érdekfeszítő legyen, és valós piackutatási adatokon alapuljon.

 

Az elbírálást követően a legjobb öt pályázati munka készítői lehetőséget kaptak, hogy személyesen, prezentáció keretében is bemutassák ötletüket. A PénzSztár csapatát Végh Nikoletta és Bőthe Fruzsina, a Pénzmentők csapatát Göblyös Cintia Laura és Kutasi Izabella alkotta. Egyéni versenyzőként Varga Bence Gergő, Rádi Orsolya és Pintér Vanda Vivien hallgatók indultak a győzelemért.

 

A feladat 5-10 perces prezentáció elkészítése volt, és a pályázatukkal kapcsolatban feltett kérdésekre is válaszoltak a versenyzők. A zsűri a Bőthe Fruzsina és Végh Nikoletta „Kockázatelemző gyorskalkulátor bevezetése a felelős hitelfelvétel elősegítésére” című pályamunkáját értékelte minden előírt szempontból a legjobbnak. Így ők 500 ezer forintot vihettek haza. A dobogó második fokára a Göblyös Cintia Laura és Kutasi Izabella alkotta Pénzmentők csapata állhatott. Jutalmuk 300 ezer forint. A harmadik helyezett Rádi Orsolya pályamunkáját 200 ezer forinttal jutalmazta a zsűri.

KecskemétKecskemétPallasz Athéné EgyetemPénzügyek felsőfokon – Légy kreatív!PénzSztár