2024.04.20, Szombat

Belga-magyar innovációs együttműködésről is tárgyaltak Kecskeméten

mti

2017.01.12. 08:58

Kutatás-fejlesztési, illetve innovációs együttműködésről is szó volt a belga nagykövet és a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara vezetésének kecskeméti találkozóján.

Hirdetés

Marie-France André, a Belga Királyság magyarországi nagykövete a találkozón elmondta, fontosnak tartja, hogy Budapesten kívül, az egyes megyékkel is szorosabb kapcsolat alakuljon ki, ezért több várost is felkeres, hogy Belgium és Magyarország számára egyaránt előnyös lehetőségeket találjon. 

Az együttműködés természetesen kétoldalú, vagyis igyekszik a magyar vállalkozóknak is minden lehetőséget felkutatni a Belgiumban tervezett befektetéseikhez.


Gaál József, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke arról beszélt, mindkét ország esetében a GDP jelentős hányada exportból származik, és a belga ipar nagy része hasonló beszállítói szektorba tartozik, mint a magyarországi. A főként Kecskeméten tapasztalható erős ipari fejlődés további növekedést indukál, amihez egyebek mellett az építőipar területén várnának befektetőket.

A megyei sajátosságok közül Bács-Kiskun turizmusát emelte ki, valamint a magas szintű oktatást, hozzátéve, hogy akár innovációs, kutatás-fejlesztési területen is elképzelhetőnek tartja a két állam közötti együttműködést.

KecskemétBács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és IparkamaraBelga nagykövetMarie-France André