2024.04.19, Péntek

Prima Primissima díjat kapott Mikulás Ferenc

mti

2016.12.03. 08:31

Mikulás Ferenc stúdióvezető, producer a magyar népművészet és közművelődés kategória Prima Primissima díjazottja a díjátadó gálán a Művészetek Palotájában.

Hirdetés

Tíz kategóriában 14. alkalommal vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Művészetek Palotájában megtartott pénteki gálaesten. 

 

Mikulás Ferenc 1971-ben lett az akkor alapított Kecskeméti Rajzfilmstúdió vezetője, a Kecskemétfilm Kft. 1993 óta működik. Ott készült a Magyar népmesék, a Mondák a magyar történelemből, a Mesék Mátyás királyról sorozat, a Vízipók-csodapók epizódjai, valamint magyar írók műveiből készült animációs filmek is. A stúdió filmjei több mint 80 nemzetközi fesztiválon kaptak díjat. Mikulás Ferenc 1995-tól a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál igazgatója, kitüntették már a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével és Balázs Béla-díjjal is.

 

Csányi Sándor, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának elnöke a díjak átadása előtt mondott köszöntőjében kiemelte, hogy azok munkáját ünnepelik, akik hosszú éveken át kiemelkedően alkottak, az ország, a világ és Európa-szerte ismert teljesítményt mutattak fel. Mindezt olyan területen, ahol nemcsak a munka, hanem az arra való felkészülés is hosszú tanulást, gyakorlást és lemondást igényel.

 

Magyar irodalom kategóriában Vámos Miklós író, műsorvezető; magyar népművészet és közművelődés kategóriában Mikulás Ferenc, a Kecskemétfilm Kft. vezetője, producer, fesztiváligazgató; zeneművészet kategóriában Medveczky Ádám karmester, címzetes egyetemi tanár vehette át az elismerést. Magyar képzőművészet kategóriában Benkő Imre fotográfusnak; a magyar oktatás és köznevelés kategóriában a hátránykompenzáló pedagógiai módszert használó hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskolának; magyar sport kategóriában Földi Imre olimpiai bajnok súlyemelőnek, edzőnek ítélték oda az elismerést. Magyar építészet és építőművészet kategóriában Tima Zoltán építész; magyar tudomány kategóriában Maróth Miklós klasszika-filológus, orientalista; magyar sajtó kategóriában Oplatka András történész, újságíró, műfordító; magyar színház- és filmművészet kategóriában Marton László rendező érdemelte ki az egyenként 15 millió forinttal járó díjat. 
Az ugyanekkora összeggel járó Közönségdíjat Olasz Ferenc fotográfus, filmrendező vehette át a Művészetek Palotájában rendezett gálaesten.

KecskemétKecskemétMikulás FerencPrima Primissima díjKecskeméti Rajzfilmstúdió