2024.04.19, Péntek

Szombaton Színházak Éjszakája a Katonában

Katona József Színház, mti

2016.09.14. 10:02

Kulisszajárással, jelmezes fotózással és interaktív táncpróbával kapcsolódik a kecskeméti Katona József Színház a színházak éjszakája szeptember 17-i rendezvényéhez.

Hirdetés

Mészár Zsuzsa, a teátrum művészeti titkára elmondta, a színház évadját népszerűsítő napon a program nyílt próbával kezdődik. A regisztrációhoz kötött eseményen az érdeklődők - két héttel a bemutató előtt - bepillanthatnak a Shakespeare Vízkeresztjének próbájába Mohácsi János rendezésében.

A színház előtti téren gyermekprogramokkal várják a családokat. A választék széles: lesz óriási színező, arcfestés, origami, fényképezkedés színházi jelmezben, valamint számos ötletes és érdekes színházi játék. Miközben a legkisebbek próbára teszik kézügyességüket, szüleik a János vitéz című előadás legszebb dalait hallgathatják meg Dobó Enikő, Pál Attila, Aradi Imre és Szabó Nikolett előadásában.

A dalok között a mozgásé lesz a színpad, hiszen a Kecskemét City Balett művészei Katonka Zoltán vezetésével látványos táncpróbát tartanak, amelybe bárki bekapcsolódhat.

Mindeközben kulisszajárásra is lehetőség nyílik. A csoportok Sirkó László és Sirkó Anna vezetésével bepillantást nyerhetnek a függöny mögötti világba: hogy mit rejt a színpad, hol dolgozik az ügyelő, hogyan mozognak a díszletek és milyen csodákat rejt a kelléktár.

A jelentkezők ízelítőt láthatnak a Micsoda világ! című mesejátékból is. A darab ősbemutatóját a magyar dráma napján, szeptember 21-én tartják - fogalmazott a művészeti titkár.

A délutáni kulisszajárás szintén regisztrációhoz kötött. A színház honlapján vagy telefonon jelentkezők között csoportonként két-két családi bérletet sorsolnak ki.

A programok ideje alatt bérletet vásárlók pedig tíz százalék kedvezményt kapnak.

Galéria