2024.03.28, Csütörtök

II. helyezést ért el a Bács-Kiskun megyei csapat

2016.06.29. 15:53

A "Közlekedik a család' elnevezésű közlekedésbiztonsági vetélkedősorozat országos döntőjén a dobogó második fokára a kalocsai Rideg család állhatott fel.

Hirdetés

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság június elején a megyeszékhelyen rendezte meg a „Közlekedik a család” elnevezésű közlekedésbiztonsági vetélkedő megyei elődöntőjét, amelyet a kalocsai Rideg család nyert meg.

A versenyző családok az öt állomásból álló országos döntőben közlekedésbiztonsággal összefüggő elméleti és gyakorlati feladatokat teljesítettek.

A Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ nagytétényi objektumában autós ügyességi feladatok megoldásában, valamint KRESZ tábla kirakásban mérték össze tudásukat.

A budaörsi Herman Ottó Általános Iskolában kerékpárral,

Zsámbékon járműszerelvénnyel teljesítették a kihívásokat.

Esztergomban személygépkocsin cseréltek kereket, valamint „részeg” szemüveggel különböző ügyességi feladatokat oldottak meg.

Visegrádon elsősegély-nyújtásban mérkőztek meg a versenyzők.

Az ötödik alkalommal megrendezett „Közlekedik a család” vetélkedő 2016. évi országos döntőjén a kalocsai család második helyezést ért el.

forrás: police.hu

Galéria

KalocsaKözlekedik a család