Főrovatok
- Hírlap
- Fórum
- Bács-Kiskun
- Csongrád
- Békés
- Kereső:
h i r d e t é s

|
Alrovatok
Fórum bejelentkezés
Szabad száj
Fórum
Hírlevél
Hírös Index ajánlja
|
h i r d e t é s
A GAMF informatikai tanszékén az okostelefon volt a téma
Hírös.index
Hírös.index
2011.10.05. 23:38:00
h i r d e t é s
Mint azt véletlen megtudtuk a Kecskeméti Főiskola Informatika Tanszékének a gondozásában 2-3 hetente jelentkező szemináriumsorozat zajlik, az erről szóló események fenn vannak a facebook-on, ami arra szolgál, hogy legyen egy felület ahol összefogják az informatika iránt érdeklődő kollégákat, és hogy a hallgatók találkozzanak a valós problémával – mondta el a Toldi Györggyel készített interjú után Prof. Dr. Vajnai Tibor tanszékvezető egyetemi tanár.![]() Kicsit azér’ ciki, hogy az Informatika Tanszék Kf-Gamf egy magánszemélyként van felhegesztve a facebookra… Toldi György, az Active Vision fejlesztési igazgatójaként vett részt többek között az OTP Bank, az AXA, a Magyar Telekom, az Erste Bank weboldalainak és CMS-ének kialakításában, működtetésében és fejlesztésében. Az OTP Bank részére letölthető mobilalkalmazás elkészítésében is részt vett. Korábban az Arcus Interactive Group Zrt-nél és a Laserbit Rt-nél is dolgozott. A forgalmazók adatai alapján már a mobiltelefonok harmada okostelefon, mekkora veszély fenyegeti a mobil bankolás terén az okostelefonok tulajdonosait? Ez a veszély egyre nő. Ismert kockázatok vannak, de a felhasználók nevelésével és a technológia jelenlegi fokán nagyfokú biztonság érhető el.Most még nem számottevő, az a gond, hogy az emberek a mobiljukban megbíznak. Azt már megszokták, hogy a PC-en vannak vírusok és azok ellen kell védekezni. A mobiltelefon kapcsán ez fel sem merül, hiszen nem gondolnak arra, hogy ez is egy támadható eszköz. Pedig ahogyan a HTC-s példa is mutatja nem is biztos, hogy kell hozzá támadó kód, ha maga a rendszer bármilyen okból ezt lehetővé teszi, akkor abból a telefonból elég könnyen kinyerhetőek azok az adatok. Ezért kutatjuk a technológiákat, amelyek önjáróan segítenek megvédeni a mobileszközt a tulajdonosának. Mit tanácsol azoknak a mobil használóknak, akik 10-15 éve megszokták a mobiltelefont, ami közben egy kézi számítógéppé vált? Ma még szinte egyáltalán nincsenek felkészítve a használók erre az új technológiára és ez egy hosszú idő lesz, amíg fel lehet készíteni az embereket. Egyrészt aktívan kommunikálni kell az üzleti oldalról, akik ezeket az alkalmazásokat összeállítják, másrészt pedig akár újságírói oldalról is el kell terjeszteni azt a tudatot, hogy itt bizony ugyanolyan odafigyelésre van szükség, az eszközhasználathoz, mint azt tényleg a PC-k esetében is meg kell tenni. Ez egy lassú folyamat, nem fog menni az egyik napról a másikra, a legfontosabb, hogy csak hivatalos forrásból telepítsenek fel programot a telefonjukra. Minden bank fejleszti a mobil alkalmazásait, amit végtére is a velük szerződésben álló ügyfelek finanszíroznak. Sokat beszélünk a fejlesztésekről, de mégis mekkora volumenű egy-egy fejlesztés? Attól függ, hogy mennyire kell hozzá igazítani a mögötte lévő tranzakciós rendszert a mobilok igényéhez. Egy átlagos rendszerben elfogadható egy hosszabb válaszidő, ismerek olyan rendszert, ahol akár 60 másodperces tranzakciós időkkel is számolni kell, ezt még akár egy PC esetében is meg lehet oldani, viszont egy mobilon már semmilyen formában nem. Tehát ha komolyabban bele kell nyúlni az IT rendszerbe, vagy nagyon szétszórtak a rendszerek ahhoz, hogy gyorsan válaszoljanak, akkor akár egy komolyabb fejlesztést is végre kell hajtani ahhoz, hogy a mobil bankolásra egyáltalán képes legyen egy banki rendszer. Ezért van, hogy még nem minden bank engedi a mobil bankolást. Tehát ha egy nem túl sok, de már használható mennyiségű funkcióval felszerelt mobilbanki rendszerről beszélünk, akkor annak a kifejlesztése 30-40 milliós befektetési igénynél kezdődik. Látható, hogy az Iphone, az Android és még több fejlesztési vonal küzd egymással. Elképzelhető, hogy Magyarországon feláll egy fejlesztő csapat és az összes létező rendszerben használható módon lefejleszti a hazai mobil banki alkalmazásokat, vagy minden bank óriási összegeket fog költeni egymással párhuzamosan? Is-is. Nyilván van egy-két külföldi gyártó, aki igyekszik, aki próbál sikeres lenni, tehát valami átfogó banki szolgáltatásokat nyújtó rendszereket adni. Mint például a Raiffeisen-nek az ZUNO, az egy ilyen próbálkozás, amit brand szerint is teljesen külön kezelnek a Raiffeisen-től, de ők képesek egy teljes értékű alkalmazást adni ahhoz, hogy ezek a banki szolgáltatások megtörténjenek. Viszont erősen korlátozva van, hogy egy ilyen típusú szolgáltató cég mekkora piaci részesedést tud megszerezni Magyarországon. Ezen a viszonylag kicsi és viszonylag felosztott piacon inkább a jelenlegi erőviszonyok és a jelenlegi bizalmi viszonyok korlátozzák azt, hogy mennyire lehet egységes egy ilyen rendszer. A takarékszövetkezeteknek mint kisebb pénzügyi szolgáltatóknak ezek szerint esélyük sincs ilyen rendszerek fejlesztésére? Én azt gondolom, hogy a takarékszövetkezetek elég komoly erőt képviselnek, együttvéve és informatikai szolgáltató céggel is rendelkeznek, így szerintem megvan az a lehetőségük, hogy együtt lépjenek fel, amit ki is kellene használni, mivel külön-külön biztos, hogy nem fog menni. Pár ezres ügyfélszámra nem érdemes elkészíteni ezt a szolgáltatást. Mekkora az az ügyfélszám, amikor már a mobil bankolási fejlesztésbe érdemes belefogni? Nincs erre vonatkozó szám, ráadásul ma még nagyon jelentősen fejlődik ez a piac és maga a technológia is. Jelenleg inkább trendkövetés, divatkövetés jelleggel jelennek meg ezek az alkalmazások. Kevésbé fontos a közvetlen megtérülés, sokkal fontosabbnak látom, hogy a felhasználók ráérezzenek, hogy ezeket az eszközöket is lehet üzleti célokra használni. A tartalomszolgáltatók mobil megjelenései is hasonlóan nehézkesek? Igen, mert annyiféle platform, és annyiféle környezet van, hogy egyszerűen képtelenség mindenre odafigyelni, nyilván érdemes mérlegelni az egyes platformok elterjedtségét, és a használati szokásokat figyelembe véve. Azért ma elég egyértelműen az Iphone-t és az Androidot lehet mondani, ami két kiemelt platform amire figyelni kell. Sok esetben elég lehet csak az Iphone-t is mondani, mert egyrészt divat termék, nagyon sok ember rendelkezik vele. Persze nem biztos, hogy a tulajdonos használja, de a lehetőség benne van, hogy előbb, vagy utóbb rá fog érezni, főleg ha a kommunikáció is megfelelő módin támogatja a használatot. Viszont azért is említettem az előadásomban a HTML 5-öt, mert az egy olyan hosszú távú megoldás, ami valamilyen mértékig biztosítja ezeknek a platformoknak az egységesítését, de ettől még messze vagyunk, hiszen a HTML 5 sem az igazi még. Az ACTIVE VISION egy magyar cég, nem egy multi vagyunk, aki megjelent az országban, itt építettük fel azt az ügyfélkört, akivel együtt dolgozunk. Nem arra törekszünk, hogy nagyon sok ügyfelünk legyen, hanem arra, hogy nagyon elégedett ügyfeleink legyenek. Ahhoz, hogy a termékeinket létre tudjuk hozni, nagyon fontosak a kutatások. Saját erőből nem lehet ezeket minden esetben megvalósítani. Azért jelentünk meg itt Kecskeméten, illetve más egyetemekkel, főiskolákkal is felvettük a kapcsolatot az országban, hogy keressük a lehetőségeket arra, hogy milyen módon tudjuk ezt a kutatás-fejlesztési tevékenységet kiterjeszteni a saját erőforrásainkon túl az egyetemi és főiskolai lehetőségek felhasználásával.
h i r d e t é s
A rovat legfrissebb anyagai
Archívum |
|





© 2001-2012 Hírös.Index




