Főrovatok
- Hírlap
- Fórum
- Bács-Kiskun
- Csongrád
- Békés
- Kereső:
h i r d e t é s

|
Alrovatok
Fórum bejelentkezés
Szabad száj
Fórum
Hírlevél
Hírös Index ajánlja
|
h i r d e t é s
Délvidék Kft újra a Construmán
2011.04.11. 09:22:00
h i r d e t é s
Volt továbbá néhány romániai exportunk, és az iparág nehézségei mellett elmondható, hogy kihúztuk a múlt évet is. Sajnos az idei év is olyan, hogy a munkaidőt ki tudtuk használni, hiszen korábban jóval nagyobb teljesítményre ösztönöztek a megrendelőink - mondta el az ügyvezető.![]() 2009-ben, 2010-ben növekedő igény mutatkozott az elszaporodó passzív házak kapcsán például a három rétegű ablakokra, hol tart Ön szerint ma a passzív házak trendje? A passzív ház a kivitelezés során, inkább árkérdés, így ezeknek a piaca úgy látszik, hogy befagyott egyelőre. Ezzel elmondható, hogy a technológiai fejlesztés is lelassult? Miután az elmúlt években rendkívüli technológiai fejlődésen ment át a nyílászáró ipar, így a korábbi fejlesztésekhez képest kissé lelassult a fejlesztés, hiszen a vásárlók zömében az alacsonyabb árfekvésű termékeket keresik, amelyeknek viszont az ára már annyira nyomott, hogy az abban lévő nyereség nem igen teszi lehetővé a fejlesztésekbe való jelentős befektetést. A termékek árát illetően az elmúlt 4-5 évben ha volt is áremelkedés, az nagyon szerénynek mondható, miközben a rezsiköltségek igen jelentősen megnövekedtek. Többek között ez az oka, hogy nagyon sok nyílászárókat gyártó cég szűnt meg. Önök már harmadik éve vesznek részt a Construmán, milyenek a tapasztalatai? A cégünknek az interneten való jelenléttel és a Construmán való megjelenéssel alapozza meg az ismertségét, így ennek a két tényezőnek köszönhető, hogy talpon vagyunk. Ezért például, elmondhatom, hogy az internetes fejlesztés terén ott van az asztalunkon a facebook-on való megjelenés, de sajnos egyelőre csak ott van, de ha lesz egy kis időnk, akkor rövidesen szeretnénk abba az irányba is tudatosabban előre lépni. ![]()
h i r d e t é s
A rovat legfrissebb anyagai
Archívum |
|





© 2001-2012 Hírös.Index


A kiskunhalasi Délvidék Kft immár harmadik éve vesz részt minőségi fa nyílászáróival az ország legnagyobb építőipari szakvásárán a Construmán. 2010-ben is megkérdeztük Domonkos Ernő ügyvezető beszámolt róla, hogy a családi házas építkezéseken vettek részt zömében 2010-ben, de jelentős volt a épület felújítások során felhasznált nyílászárók száma is.

