Hírös.Index logo
Főrovatok
Mellékletek
h i r d e t é s
Alrovatok
design-top
Alrovatok

Hírlevél
Adja meg e-mail címét:

h i r d e t é s

Félmilliárd forintot meghaladó adócsalás gyanúsítottjait helyezték előzetes letartóztatásba Kecskeméten

2011.11.26. 11:29:00

Adócsalás miatt hét gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság pénteken Kecskeméten - közölte a Bács-Kiskun Megyei Bíróság sajtószóvivője az MTI-vel. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tájékoztatása szerint az eddig feltárt adatok szerint a bűnszervezet 650 millió forint kárt okozott a költségvetésnek.

h i r d e t é s

    A Kecskeméti Városi Bíróság nyomozási bírója azért döntött az érintettek harminc napra szóló előzetes letartóztatásról, mert szerinte fennáll elrejtőzésük, valamint az eljárás jogellenes befolyásolásának veszélye - mondta Sárközy Szabolcs.

    Az előzetesbe helyezettek között van Csábi Bettina egykori bokszoló világbajnok sportoló, akit férjével együtt kedden hajnalban vittek el bajai lakásukból a vámkommandósok.

    A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói által feltárt ügy gyanúsítottjai színlelt uniós értékesítéssel próbálkoztak. Az elkövetők huzamosabb ideje nagy mennyiségű gabonát szereztek be Romániából. A hamis dokumentumokkal azt a látszatot keltették, hogy az árut tovább viszik Szlovákiába, valójában azonban a gabona Magyarországon került forgalomba. Az ügyletben valós gazdasági tevékenységet nem végző fiktív cégek is közreműködtek. Az elkövetők célja az áfára vonatkozó szabályok kijátszása, az adófizetés elkerülése volt.  Az eddig feltárt adatok szerint a bűnszervezet 650 millió forint kárt okozott a költségvetésnek.

    A pénzügyi nyomozók a bűnszervezetet egy gondosan előkészített akcióval leplezték le. Öt megyében és a fővárosban harminc helyszínen nyolcvan nyomozó jelent meg egyazon időpontban, házkutatásokat, kihallgatásokat tartottak. A bűncselekménnyel okozott kár fedezetének biztosítására két autót, 40 millió forint készpénzt foglaltak le, és valamennyi gyanúsított bankszámláját zárolták.

mti

 

h i r d e t é s

 

h i r d e t é s







design-bottom
design-top
design-bottom
design-top
Kecskemét Baja Kiskőrös Kiskunhalas Kiskunmajsa Nagykőrös Galéria Soltvadkert
Bácsalmás Kalocsa Kiskunfélegyháza Kunszentmiklós Lajosmizse Tiszakécske És a többi...

p a r t n e r e i n k

01fokusztakarek 02_opticon adrenalin dunaaszfalt frittmann malom malom_mozi mti royalsekt szentkiralyi
design-bottom
© 2001-2012 Hírös.Index