2024.03.29, Péntek
Az Aquaprofit Zrt. prekoncepciót lát a TSZSZ véleményében

Az Aquaprofit Zrt. prekoncepciót lát a TSZSZ véleményében

2016.11.04. 11:11

Az egyik alvállalkozó Aquaprofit Zrt.-vel, mint fővállalkozóval szembeni jogvitája már a harmadik tárgyalásánál jár a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma előtt a Békés Megyei Ivóvízminőség-javító Programban kivitelezett egyes műtárgyakkal kapcsolatosan. Az alvállalkozó több tízmillió forint ki nem fizetett alvállalkozói díját kívánja érvényesíteni a perben.

Hirdetés

A felperes keresete alaposnak tűnik, hiszen a Békés Megyei Ivóvízminőség-javító Program megvalósítása során a rendkívüli körülmények ellenére teljesítette szerződéses kötelezettségeit, az építtető a fővállalkozótól a projekt kivitelezését 2015. december 28-án átvette és tudomásunk szerint azt ki is fizette. Az Aquaprofit Zrt. késedelmi kötbér- és kellékszavatossági (hibás teljesítés) igényére hivatkozással tagadja meg a fennmaradt és peresített vállalkozói díj kifizetését.

A legutóbbi tárgyaláson a fővállalkozó arra hivatkozott, hogy az alvállalkozó nem adta át számára a fővállalkozói ÁSZF-ben rögzített ütemtervet és a gyártmánytervet, ugyanakkor nem válaszolt azon kérdésre, hogy ezen dokumentumokat az alvállalkozótól mikor és milyen formában kérte korábban a teljesítés során. Az alvállalkozó szerint a gyártmányterv hónapokkal korábban már az Aquaprofit Zrt. rendelkezésére állt, az ütemterv vonatkozásában pedig előadta, hogy azt mindig a fővállalkozó készíti, az
ütemtervvel egyúttal össze is hangolja az egyes alvállalkozók munkáját. Az alvállalkozó arra is hivatkozott, hogy a fővállalkozó sem a gyártmányterv, sem az ütemterv hiányát soha nem kérte számon az alvállalkozón.

Az alvállalkozó határozottan azt az álláspontot képviselte, hogy ha más közreműködő kivitelezést végez az egyes műtárgyakon, ezek kivitelezési ideje az alvállalkozó határidejébe nem számítható bele, ha pedig a más közreműködők kivitelezése hibás, az szintén a fővállalkozó érdekkörébe esik. Az alvállalkozó más közreműködők magatartásáért, hibás teljesítéséért és késedelméért saját felelősségét teljes körűen kizárta, álláspontja szerint a kivitelezést végző egyes közreműködők tevékenységének összehangolása teljes körűen a fővállalkozó feladata lett volna.

(A Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ) egyik feladatköre, hogy tervezési, építési, kivitelezési szerződések teljesítéséből eredő díjkövetelések érvényesítése iránti perekben szakvéleményt állítson ki arra vonatkozóan, hogy a vállalkozó (alvállalkozó) a megrendelő (fővállalkozó) számára szerződésszerűen teljesített-e. A tárgyaláson elhangzottak alapján a TSZSZ a szükséges dokumentumok bekérése és helyszíni bejárást követően arra a megállapításra jutott, hogy az alvállalkozó a szerződésben vállalt kötelezettségeit teljesítette, részére a vállalkozói díj jár.)

A tárgyaláson meghallgatásra került a TSZSZ szakértői tanácsának elnöke, aki megerősítette a TSZSZ véleményében foglaltakat, miszerint az alvállalkozó az őt terhelő munkákat elvégezte, a koordinálásból és más munkafolyamatok eltolódásából adódhatott ugyan eltérés a munkák befejezése vonatkozásában, de a rendelkezésükre bocsátott iratokból az tűnt ki, hogy ez nem az alvállalkozó terhére róható, az alvállalkozó késedelembe nem esett, kötbér megállapítása nem jogos.

A fővállalkozó Aquaprofit Zrt. szerint a TSZSZ prekoncepcióval élt és álláspontja szerint a szakértői tanács nem tehetett volna olyan megállapítást, miszerint a fővállalkozó kötbérigénye nem jogos. A tárgyalást vezető bíró tájékoztatta a feleket, hogy az alperesi kötbérigény jogossága vonatkozásában a bíróság mondja ki a végső szót.

A bíróság kötelezte a szakértői tanács elnökét, hogy a TSZSZ véleménye alapjául szolgáló teljes dokumentációt nyújtsa be a bírósághoz.

A szakértői tanács elnöke előadta, hogy álláspontja szerint "ez a projekt nem volt az Aquaprofit Zrt. által normálisan menedzselve, koordinálva". A TSZSZ rendelkezésére bocsátott dokumentumokra hivatkozva elmondta továbbá, hogy "az alvállalkozók nem voltak érdemben tájékoztatva, az építési naplóba tett bejegyzéseikre a fővállalkozó nem tett komoly lépést."

A szakértői tanács elnöke elmondta továbbá, hogy az alvállalkozó teljesítését álláspontja szerint az is igazolja, hogy az Aquaprofit Zrt-vel konzorciumban lévő Békés Drén Kft. is elismerte az alvállalkozói teljesítést, a vállalkozói díj rá eső részét ki is fizette az alvállalkozó számára.

A tárgyalásnak ezen a pontján vita alakult ki a felek között arról, hogy a C30-as típusú beton kötési ideje hány nap. Miközben az alvállalkozó a másik konzorciális partnerre, továbbá az alaplemezek kivitelezését végző alvállalkozó nyilatkozatára és saját szakértelmére alapítottan úgy nyilatkozott, hogy a kötési idő a teljes terhelhetőséghez 21 nap, addig a fővállalkozó fenntartotta azon álláspontját, miszerint a kötési idő 7 nap.

A szakértői tanács elnöke általánosságban úgy nyilatkozott, hogy amennyiben a beton megkötéséhez nem használnak kötésgyorsító adalékot, úgy 14-21 nap szükséges az ilyen típusú beton megkötéséhez. Az Aquaprofit Zrt. ugyanakkor kifogásolta, hogy a konkrét perbeli esetben az egyes műtárgyakhoz kapcsolódóan a TSZSZ a beton megkötésének időtartamát nem vizsgálta, a tárgyaláson tett nyilatkozatai csak általánosítások. Az alvállalkozó - fenntartva a kötési idővel kapcsolatos álláspontját - arra hivatkozott, hogy a műtárgyak kivitelezéséhez szükséges alaplemez megszilárdulásáról a fővállalkozónak kellett volna tájékoztatást adnia, ami feltétele az alvállalkozói kivitelezés megkezdésének, ez azonban elmaradt.

A tárgyalás folytatására 2017. elején kerül sor.

 

Oltyán József