2024.04.20, Szombat

Galériák

Bács-Kiskun megyében is megkezdődött a kormányhivatali munkaerő-piaci reform bevezetése

2019.11.06

Célja az elsődleges munkaerőpiacra lépők számának növelése, melyben a közigazgatás fontos szerepet szán megyei és járási szinten is a foglalkoztatási szolgálatnak.

Elkészült a Gemenc Játszópark és Sportpálya a Petőfi-szigeten

2019.10.31

A hogy speciális játékok segítségével integrált módon, egy közösségi térben játszhatnak fogyatékossággal élő és ép gyermekek. Az új kulturális és közösségi tér fejlesztése 24,35 millió forint összegben az Európai Unió Regionális Fejlesztési Alap vissza nem térítendő támogatásával és a Magyar Állam társfinanszírozásával, a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg.

Rekordot döntött és kinőtte régi centerét a Merkbau

2019.10.28

A kiskunhalasi cég újabb beruházásának célja új kereskedelmi tér létrehozása és impozáns munkatér teremtése.

Átadták a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal új épületét Jánoshalmán

2019.10.22

A Kölcsey Ferenc utca 12. szám alatti épületbe költözött át korábbi helyéről a Jánoshalmi Járási Hivatal, egyrészt a gazdaságos működtetés érdekében, másrészt az állami és önkormányzati feladatok egyértelmű elhatárolása céljából.

M4: immár 30 kilométeres egybefüggő négysávos szakaszon autózhatunk

2019.10.09

Az Albertirsa térségében a Duna Aszfalt által kivitelezett projektben a 405-ös és az M4-es találkozásánál egy különszintű csomópont is létesült.

Önéletrajzzal érkeztek a jelentkezők

2019.10.04

Közel 1000 álláskeresőt várnak ma 12 óráig a kecskeméti Klapka utcai Munkaügyi Központba.

Digitális Reform a Kormányhivatalban

2019.10.02

A Jövő Közigazgatásáról szól a mai nap a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatalban, Kecskemét ad otthont az első DiReKt Expo-nak.

A Mercedes-gyárnál is használt megoldásokkal épített ideiglenes üzletet a Merkbau

2019.09.26

Tovább bővül a Bács megyei vállalat szegedi telephelye, így az építkezés alatt speciális megoldásokkal biztosítanak komfortos teret

Ismét mocskos választási kampányra számít a bajai polgármester

2019.09.15

A 2019. augusztustól bajai kezelésbe került Veránka szigetet bejárva futottunk bele pénteken délután Fercsák Róbertbe, Baja polgármesterébe, akinek a vállalkozása kapcsán ismét az országos kampány kereszttüzébe került a bajai választás!

Speciális orvosi eszközzel gazdagodott Tiszakécske a Duna Bonum Alapítvány támogatásával

2019.09.10

A Duna Bonum Alapítvány által adományozott eszköz lehetőséget kínál a szívműködés, a keringés, a légzés és az anyagcsere egyidejű vizsgálatára.

A Civil Korzó keretében várja az érdeklődőket az Ölelő Kéz Alapítvány

2019.09.06

A Városi Civil Kerekasztal szervezésében kerül sor ma délután az évente hagyományos Civil Korzóra, melyen az Ölelő Kéz Ápolási és Hospice Alapítvány munkatársai egészségügyi szűrővizsgálatokat is végeznek.

Vegán borokkal lépett piacra a Gedeon Birtok Borászat

2019.09.05

A Gedeon borok a 2018-as évjárattól az Európai Vegetáriánus védjeggyel ellátva kerülnek forgalomba. Ezzel elsők között próbálják betölteni itthon azt a rést, amit a vegánság megjelenése teremtett.

Megkezdte az aláírásgyűjtést a FIDESZ-KDNP Bács-Kiskun megyei szervezete

2019.08.29

A FIDESZ-KDNP pártszövetség augusztus 24-én kezdte meg gyűjteni a támogatói aláírásokat a megyei önkormányzati választásokra.

Ismét Baján honosodtak

2019.08.26

Újabb 27 személy – 19 felnőtt, 8 gyermek – tette le az állampolgársági esküt a bajai városházán, ezzel 1776-ra emelkedett azoknak a száma, akik Baján élhették át a honosítás felemelő pillanatait.

Baján odafigyelnek a játszóterekre

2019.07.29

Helyére került az utolsó hinta is: a Baja Kommunális és Szolgáltató Nonprofit Kft. csapata az elmúlt hetekben a város 31 játszóterén összesen tizenkét hintát újított fel és szerelt vissza a helyére.

Kincses Péter lett az ÉVOSZ Médiatagozatának elnöke

2019.11.05

A magyarepitok.hu szakembere a fiatalság megszólítására helyezte a hangsúlyt.

Lejátszották az első mérkőzéseket a Puskás Arénában - fotógaléria és videó

2019.10.29

Az elmúlt évtizedek legnagyobb hazai építési beruházásának főszereplői egy mini futballtornán tesztelték az új nemzeti stadion gyepét.

A pályaválasztó diákokat segíti a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal rendezvénye

2019.10.25

A "JÖVŐD A TÉT!" Pályaválasztási Kiállításon tájékozódhatnak az érdeklődők a továbbtanulási lehetőségekről, élő szakmabemutatókat tekinthetnek meg, szimulátorokon szakmákat próbálhatnak ki, valamint pályaorientációs munkatársak segítségével pályaválasztási tanácsot kérhetnek.

A WHB támogatásával lépett előre Győr építőipari szakképzése

2019.10.18

Mostantól a legfrissebb építőipari szoftverekkel folyhat a duális képzés a szakgimnázium új tantermében.

Így válaszolt az építőipari munkaerőhiányra a KÉSZ Csoport

2019.10.07

Átadták a magyar tulajdonú kivitelező holding 6 szakmát oktató építőipari tanműhelyét Kecskeméten, a következő fejlesztés Szegeden indul el.

Lajosmizsén adták át Bács-Kiskun megye 18. kormányablakát

2019.10.03

Az egykori Sury iskola épületét újították fel és alakították át, az ügyfélszolgálat munkatársai a mai naptól várják az ügyfeleket.

M44: új megyék kaptak gyorforgalmi elérést

2019.10.02

A közel 62 kilométeres, Tiszakürt és Kondoros közötti pályát a Duna Aszfalt, a Hódút, az A-Híd, az EuroAszfalt, a Soltút és Swietelsky Magyarország építette meg évtizedes úttörténeti rekorddal.

Kiválasztották Félegyháza Hollandiából érkező új fáit

2019.09.17

A Zöld város programban több, mint 200 új fát ültetnek el levélhullás után.

Step by Step - Jó erőben a Bács-Kiskun megyei tűzoltók!

2019.09.11

A Megyei Lépcsőfutó Bajnokságot szeptember 11-én rendezte meg a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kecskeméten, a Malom Központban.

Szüreti felvonulás és mulatság volt Foktőn

2019.09.09

A régi hagyomány felelevenítése tavaly kezdődött a faluban, helyi civilek szervezésében.

Már át lehet kelni az M44-es új Körös-hídján

2019.09.05

Megtartották a hordógurítási ünnepséget az új gyorsforgalmi útszakasz közel fél kilométer hosszú átkelőjén, melyet a Hídépítő Vállalat és a Híd-csoport kiváló szakemberéről, Berkó Dezsőről neveztek el.

Még az idén visszatérhetnek a honvédség Gripenjei Kecskemétre

2019.09.03

Magyarország haderőfejlesztési programját ismertette ma délelőtt Dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatalban. A Zrínyi 2026-ról szóló előadáson elhangzott a program célja, a katonai életpályamodell felépítése, illetve a Bács-Kiskun megyei fejlesztések is szóba kerültek.

Áldás és izgalom

2019.08.27

Idén sem telt izgalmak nélkül a Budapesti Operettszínház bajai vendégszereplése: az égiek némiképp próbára tették a közönséget, és – mintha csak Deloris Van Cartier, a jobb sorsa érdemes bárénekesnő szavait szerették volna idézni – bőségesen ontották az áldást a szombati előadás közepette.

Újabb Panasza van? Segítünk! füzeteket mutatott be a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal

2019.08.15

Két kiadvánnyal segíti a fogyasztók tájékoztatását a Magyar Energetikai és Közmű- szabályozási Hivatal. A füzetek a közműszolgáltatás ki- és visszakapcsolásának szabályairól, valamint a társasházak számára a közműszolgáltatásokról foglalják össze a legfontosabb tudnivalókat.

Gazdag kulturális programmal és kerti piknikkel lepte meg a lakókat a Bács-Kiskun Megyei „Bárka” Integrált Szociális Intézmény

2019.07.25

A kiskunhalasi intézményben pszichiátriai és fogyatékossággal élők tartós bentlakásos ellátását biztosítják.