2024.04.19, Péntek

felújítás

Nyolcszázmillió forinttal támogatja a kormány a kecskeméti nagytemplom felújítását

2019.06.26

Kecskemét

A kormány 800 millió forinttal járul hozzá a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye társszékesegyháza, a kecskeméti nagytemplom felújításához - jelentette be a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán Kecskeméten.

Két beruházás, három épület - közösségi épületek újultak meg Hercegszántón

2019.04.15

Aktuális

Fontos fejlesztéseket adtak át április 12-én a településen. Kormányzati támogatásból, két pályázat segítségével újulhatott meg az orvosi rendelő, a sportcsarnok és a községháza épülete.

Nagy munkában Bajaszentistvánon

2018.06.15

Több lépésben zajlik nagyszabású fejlesztés a Bajaszentistváni Általános Iskolában: a fenntartó tankerület és Baja város önkormányzata is jelentős összegeket áldoz arra, hogy a több évtizedes épület körülményei nagy mértékben javuljanak.

Februárban átadják a megújult kiskőrösi sportcsarnokot

2018.01.23

A Kiskőrösi Evangélikus Középiskola sportudvarán és sportcsarnokában komoly felújítási munkálatok folynak. A több hónapig tartó munkálatok mostanra a befejező szakaszhoz értek, aminek köszönhetően egy teljesen megújuló sportkomplexum várja majd az ide betérőket.

Átadták a felújított fiúkollégiumot Kecskeméten

2017.11.18

Pénteken délelőtt tartották a Kecskeméti Szakképzési Centrum épületenergetikai fejlesztése keretében felújított fiúkollégiumának ünnepélyes átadását.

Közel félmilliárdot költhet Kiskunhalas városrehabilitációra

2017.09.22

A leromlott városi területek rehabilitációjára kiírt pályázaton is sikeresen szerepelt a kiskunhalasi önkormányzat.

Megújult a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal két kecskeméti épülete

2017.08.16

Kecskemét

2017. augusztus 16-án Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal épületében megtartották a Középületek kiemelt épületenergetikai fejlesztései elnevezésű projekt záróünnepségét.

Óvodák és bölcsődék újulnak meg Kecskeméten

2017.07.19

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) támogatásával közel másfél milliárd forintot fordíthat öt óvoda és két bölcsőde felújítására a kecskeméti önkormányzat.

450 millióból újulhat meg Kiskunmajsa városközpontja

2017.06.05

Megye

Kiskunmajsa város valamennyi TOP-os pályázatát támogatták, így az elnyert pénzből elkezdődhet a „Vonzó városközpont kialakítása Kiskunmajsán” című projekt megvalósítása, az új óvodák építése, valamint a csatornarendszer és a víztározó kialakítása is.

Ütős drónfelvétel készült a megújuló kecskeméti gokart pályáról

2017.03.18

Kecskemét

Javában zajlik a Kecskeméti Gokart Stadion aszfaltjának felújítása. A megnyitást április 10-re tervezik. A felújítási munkálatokról egy drónfelvétel is készült, melyben fentről is megismerkedhetünk az átalakított versenypályával.

Több mint 20 éves rendszert újítanak fel

2017.01.29

Felújítják a vizesblokkokat a bajai Eötvös József Általános Iskolában. A munkálatok két ütemben valósulnak meg: jelenleg a régi épületben dolgoznak a szakemberek, következő hónapban pedig az új szárny kerül sorra. Erre a tanévre további tervek is születtek az intézményben.

Újjáépülő járdaszakaszokkal büszkélkedhetnek a félegyháziak

2017.01.13

Megkezdődtek a felújítási munkálatok Kiskunfélegyháza legforgalmasabb járdaszakaszain. A városháza körüli járdák burkolatának a felújításáról még tavaly június 30-án határozott a képviselő-testület.

Megújul a bajai Foglalkoztatási Osztály épülete

2016.11.09

November 7-től a Kormányablakban várja az ügyfeleket a Munkaügyi Központ. A Bajai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályának épületét felújítják, ezért volt szükség az átmeneti költözésre.

780 iskolában volt felújítás

2016.10.04

Erre kétmilliárdot költött az állam.

A családi házasok is pályázhatnak energetikai korszerűsítésre

2016.04.07

70 milliós uniós forrásból újul meg Harta egészségközpontja

2019.04.18

Aktuális

Harta Nagyközség Önkormányzata pályázatot nyújtott be a TOP-4.1.1-16-BK1 – Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése című felhívásra. A 70 000 000 forintos, vissza nem térítendő uniós forrás keretében a Semmelweis tér 1. szám alatti egészségközpont kialakítása valósult meg.

Megszépülnek a Solt belterületén található tavak

2019.01.02

Megye

A jelenleg náddal benőtt vízgyűjtők a felújítás után pihenésre, horgászatra alkalmas területekké változnak.

80 millióból szépül meg a bácsbokodi orvosi rendelő

2018.02.19

A földszinten lévő várótermet, a vizsgálókat és a kiszolgáló helyiségeket teljesen átalakították. A két háziorvos mintegy 2800 felnőttet és gyereket lát el, várhatóan nyár elején költözhetnek vissza a rendelőbe.

Újabb óvoda szépült meg Rémen

2017.12.01

Több mint 20 millió forintból szépült meg az óvoda. Leszigetelték a homlokzatot, kicserélték a nyílászárókat, az elavult fűtési rendszert pedig egy modern, energiatakarékos berendezés váltotta fel. Az ünnepélyes átadón, november 30-án Zsigó Róbert államtitkár, Baja és térsége országgyűlési képviselője elmondta: a további beruházások várhatók a településen.

Megújult az első világháborús sírkert a kiskunfélegyházi Felsőtemetőben

2017.11.15

Az első világháborúban több mint 400 kiskunfélegyházi katona vesztette életét. Emléküket a Hősök Parkjában felállított emlékmű, és a Felsőtemető sírkertje őrzi. A 82 felsőtemetői hadisír az évtizedek alatt kopottá, méltatlanná vált a hősök emlékének őrzésére.

Megújul a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola kollégiuma

2017.09.20

Egy sikeres pályázatnak köszönhetően több mint 71 millió forintos beruházás keretében új, használható terekhez jut az intézmény.

Gőzerővel halad a kiskunhalasi múzeum bővítése

2017.08.06

Az előre eltervezett ütemben halad a Thorma János Múzeum bővítése. Az építkezés a tervek szerint szeptember 30-ra fejeződik be.

Közel 230 millióból újul meg a kecskeméti Árpádvárosi óvoda

2017.06.20

Elkezdődött a kecskeméti Árpádvárosi óvoda infrastrukturális fejlesztése. A felújítás az intézmény épületét érinti, továbbá megépül egy tornaterem, valamint az udvar és játszóudvar rekonstrukciója is megtörténik.

Felújítják a GAMF focipályáját

2017.04.06

Több százezer forint értékű támogatást nyújt az SC Hírös–ÉP Egyesület a Pallasz Athéné Egyetem labdarúgó pályájának megújításához.

Négymilliárd forintot fordítanak a kecskeméti városháza felújítására

2017.02.03

Felújítják a kecskeméti városháza műemléképületét, további egymilliárd forintból pedig látogatóközpontot is kialakíthatnak a 120 éves épületben.

Kerékpárút-tervezésre, logisztikai központra, vásártér felújításra pályázik Kiskunhalas

2017.01.16

Határon átnyúló együttműködés jegyében hat pályázatot nyújt be a város a hónap végéig. A képviselő-testület döntése értelmében többek között a Kiskunhalas és a kisszállási körforgalom közötti kerékpárút, a Szegedi úton vasúti logisztikai központ tervezése, a halasi vásártér felújítása a cél, ebben szabadkai, zombori, újvidéki és vajdasági tartományi partnereink vannak.

Lakások váltak komfortosabbá Kiskunfélegyházán

2016.12.17

December 15-én történt meg az átadása a Dr. Holló Lajos u. 87. és Holló László u. 28. sz. alatti társasházaknak. A két lakóépület a szigetelésen túl, új vakolatot kapott a nyílászáró csere és kéményfelújítás mellett a korszerűsítés során.

Megszépül egy bölcsőde és két óvoda Kecskeméten

2016.10.19

A három önkormányzati intézmény uniós forrásból, több mint 450 millióból újul meg.

Becsöngettek a megújult madarasi iskolában is

2016.09.01

Több mint 100 millió forintból újult meg a Madarasi Petőfi Sándor Általános Iskola épülete: az intézmény ünnepélyes átadását a tanévnyitó keretében tartották meg augusztus 31-én délután.

Baja város támogatásával újult meg egy kárpátaljai óvoda

2016.01.29