Hirdetés


Ismét irtják a vérszívókat Bács-Kiskunban
Kép: hirado.hu

Ismét irtják a vérszívókat Bács-Kiskunban

mti

2017.08.07. 16:44

Folytatódik az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) által június elején megkezdett szúnyogirtás.

Hirdetés

Mukics Dániel, az OKF helyettes szóvivője hétfőn az MTI-t tájékoztatta: a héten újabb 73 ezer hektáron gyérítik a szúnyogokat és pótolják a kánikula miatt kimaradt területek ártalmatlanítását is. Közölte: eddig 547 ezer hektáron permeteztek a szakemberek, ami már több mint kilencszáz települést érintett. Ha az időjárás ezt lehetővé teszi, ezen a héten 233 településen, 73 ezer hektáron irtanak - tette hozzá.

Elmondta: a múlt héten érvényben lévő hőségriadó jelentősen akadályozta a munkálatokat. A kánikulában ugyanis csökken a irtáshoz felhasznált szerek hatása, hiszen megváltozik a szúnyogok viselkedése, módosul a rajzásuk ideje.

A múlt héten ezért elsőként a légi, majd a földi kémiai kezeléseket függesztették fel, több településen is elmaradt a permetezés. A hőség miatt elmaradt kezeléseket ezen a héten pótolják. A heti terv szerint Békés, Pest, Győr-Moson-Sopron, Bács-Kiskun, Baranya, Somogy, Tolna és Jász-Nagykun-Szolnok megyében lesz szúnyoggyérítés. Vas és Zala megyében, valamint Budapest hat kerületében részleges földi kémiai kezelést terveznek.

A katasztrófavédelem honlapján, a szúnyoggyérítés menüpont alatt nyomon követhető, hogy melyik napon, melyik településen, milyen módszerrel védekeznek a vérszívók ellen. Az önkormányzatok a központi program mellett önállóan is végezhetnek szúnyogirtást - mondta Mukics Dániel.

 

Forrás: mti

Bács-Kiskun megyeszúnyogirtásországos szúnyoggyérítési program2017 augusztus

Hirdetés