2024.04.16, Kedd

Kecskeméten trenírozták a katonai testnevelőket

honvedelem.hu

2017.03.26. 07:00

Kiképző, illetve továbbképző módszertani foglalkozáson vettek részt a héten a Magyar Honvédség testnevelői Kecskeméten, az MH Egészségügyi Központ Repülőorvosi, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézetében, azzal a céllal, hogy szinten tartsa a katonai testnevelők szaktudását, illetve új ismereteket adjon át számukra. 

Hirdetés


A testnevelők éves szemináriumukat - az MH Egészségügyi Központ parancsnokának meghívását elfogadva - immár második alkalommal rendezték meg a RAVGYI-ban, amit a kecskemétiek csak „repülőkórházként” ismernek. Az intézet azért jó választás, mert a testnevelőknek és az egészségügyi szakembereknek itt lehetőségük van a tartalmas szakmai eszmecserére, már csak azért is, mert a két szakterület célja közös: a katonák harcképességének fenntartása és fejlesztése. 

 

A katona fizikai kondíciója nem csupán a testi teherbírására van hatással, hanem befolyásolja a harcoló mentális állapotát is. A Magyar Honvédség folyamatosan keresi a legkorszerűbb felkészítési módszereket a katonák fizikumának fejlesztése érdekében. E folyamat részeként a testnevelők évente találkoznak egymással, hogy egy szemináriumon jussanak hozzá a munkájukat segítő tapasztalatokhoz, előremutató megközelítésekhez.

Az idei szeminárium első napján a fizikai állapotfelmérés, az alkalmassági vizsgálat és az alapkiképzés záróvizsgáinak tapasztalatairól tartottak beszámolót az előadók. Mindemellett szó esett még a Magyar Honvédség szintű bajnokságokról, valamint a sportszövetségekről is. „Levezetésként” pedig TRX, Core-tréning és jóga gyakorlatokkal ismerkedhettek meg közelebbről a testnevelők. 

A második napon előadás hangzott el a Honvéd Testalkati Program tapasztalatairól, valamint arról is, hogy miként dolgozták át az MH Katonai Testnevelés és Sportbajnokságok Szabályzatát. Ezt követően „akasztották a hóhért”, ugyanis a résztvevők fizikai állapotfelmérésen vettek részt, amin kiváló eredmények születtek. Persze ez nem meglepő, hiszen a testnevelők között több nemzetközi eredménnyel, világ- és Európa-bajnoki helyezéssel is büszkélkedő sportember volt jelen. Mások mellett futott és fekvőtámaszt nyomott Róth Balázs százados és Farkas Erika hadnagy, sokszoros MH mezei futóbajnokok, Bene Viktória százados, az MH lövészbajnokság gépkarabély lövészbajnoka, valamint Bánszki Gábor alezredes, négyszeres Európa-, és kétszeres vadász-íjász világbajnok. 


A szemináriumot értékelve Geist József őrnagy, az MH HFKP testnevelő főtisztje hangsúlyozta: a testnevelő tiszteknek a legjobb példával kell elől járniuk, hogy motiválják katonatársaikat a minél jobb fizikai állapot elérésére és a mindennapi sportolásra. Hozzátette: minden katonának évente kell részt vennie fizikai állapotfelmérésen, amelynek sikeres teljesítése feltétele a katonai szolgálat ellátásának. A felmérés 3200 méteres (az idősebbek esetében 2000 méteres) futásból, valamint fekvőtámasz és felülés gyakorlatokból áll.

KecskemétEgyébkatonai testnevelőrepülőkórház