2024.03.29, Péntek

Mindenkinek jutott meleg étel a bajai Közösségi Házban

2016.01.14. 12:41

Hirdetés

Bár az időjárás átmenetileg megenyhült, mégis sokan vártak a meleg ebédre január 13-án, szerdán délelőtt a Közösségi Házban.

Az önkormányzat és a Baja Marketing Kft. közös szervezésű jótékonysági akciójához ezúttal harmadikként a római katolikus egyház szeretetszolgálatát képviselő Szent József plébánia Karitász csoportja csatlakozott. A szervezet megrendelésére és finanszírozásával készült el az Ifjúsági Szálló konyháján a bolognai spagetti, amelyből a helyszínen minden rászoruló jóllakhatott, a megmaradt ételt pedig ételhordókba osztották, elvitelre. Az ebéd mellé ezúttal is kelt kalács (diós és mákos), meleg tea és szaloncukor járt.

Fekete Szabolcs atya, a Karitász csoport vezetője dr. Zöld Lászlóné egyházi, karitatív és szociális ügyekért felelős tanácsnokkal együtt köszöntötte az ebédelni érkezőket, a közös ima után pedig a kedvezményezettek fegyelmezetten álltak sorban az ételért. Dr. Zöld Lászlóné közölte: egy hercegszántói magánszemélyfelajánlásának köszönhetően februárban az eddigi tervekkel ellentétben még egy alkalommal tartanak majd melegétel-osztást.

Fekete Szabolcs plébános elmondta: minden évben részt vesznek a jótékonysági akcióban. – Örömöt jelent, hogy egyre több szervezet jelentkezik partnernek az önkormányzat és a Baja Marketing Kft. mellé, mi is kivesszük a részünket a segítségnyújtásnak ezen formájából.

Jövő héten pedig ismét ruhaosztást szervezünk: január 21-én, csütörtökön 9-17 óra között a Tóth Kálmán utca 19. szám alatti székhelyünkön várjuk a rászorulókat, akik egy-egy nagy táskányi ruhát válogathatnak ki a készletünkből, aláírás ellenében – hívta fel a figyelmet az újabb lehetőségre a plébános. Hozzátette: a farsangi időszakban az adományozókra is gondolnak, mindenkit szeretettel hívnak és várnak a Karitász jótékonysági báljára, amelyet január 30-án tartanak a Szent László ÁMK tornacsarnokában. – Az est célja, hogy a bevételből, a tombolából és a támogató jegyekből a húsvéti ünnepre is tartós élelmiszer csomaggal tudjuk támogatni a rászorulókat. A rendezvény mindenki számára nyitott, jelentkezni, illeve támogató jegyet váltani szintén a Tóth Kálmán utcai székhelyen lehet. Egy jó hangulatban eltöltött estével is tudunk jótékonykodni. Fontosnak tartjuk, hogy oldottabb körülmények között is együtt lehessünk, megtapasztaljuk ennek a szolgálatnak az örömteli részét is. A bálon a  városvezetés és az együttműködő szervezetek képviselői is megtisztelnek minket, mindannyian egy nagy közösség részeként tevékenykedünk  a környezetünk javára – összegezte a plébános.

forrás: baja.hu

Galéria

BajaBajaKözösségi HázaételosztásBaja Marketing Kft