2024.04.18, Csütörtök
Idén is remekül sikerült a bajai Jánoska-eresztés

Idén is remekül sikerült a bajai Jánoska-eresztés

baja.hu

2019.05.20. 17:13

Nepomuki Szent János ünnepe ezúttal is sokakat csalogatott ki a városrész kápolnájához, a Türr-emlékműhöz, a Sugovica partra és a Petőfi-szigetre.

Hirdetés

A májusi ünnep ezúttal is szentmisével kezdődött, a szertartást Binszki József, a Belvárosi Szent Péter és Szent Pál templom plébánosa celebrálta. A mise végeztével a Szent László ÁMK tizenegyedikes növendékei vállukra vették a szépen feldíszített szobrot, és elindult a menet a Türr-kilátóhoz, majd hajóra szálltak. A vízen járók védőszentje szobrát népes vízi és parti kísérettel vitték a Halászpartra, onnan pedig valamennyien gyalogosan mentek át a Petőfi-szigetre. A menetet a két belvárosi templomban felcsendülő harangok zúgása kísérte.

A Turisztikai Központ melletti területen már vidám hangulatban várták a menetet. Csubákné Besesek Andrea alpolgármester fogadta az érkezőket. A küldöttség nevében Kovács Dénes adta át a szobrot a városvezetésnek.

– Nagy szeretettel köszöntöm a szentjánosi küldöttséget, köszöntöm az érkezőket – mondta az alpolgármester, majd dr. Zöld Lászlóné tanácsnok mondott ünnepi köszöntőt. Elsőként méltatta a neves szent életét, kiemelve: ő védelmezi a vízre szálló, a víz partján és a folyó javaiból élő halászokat, hajósokat. Emlékeztetett arra is, hogy Szent János ma is példakép lehet azok számára, akik mások bizalmát élvezik, példa lehet a titkok megőrzésében. Végezetül arra kérte a jelenlévőket, tegyenek azért, hogy értékeink értékek maradjanak, őrizzék azokat családi otthonaikban és hazánkban.

 

Az ünnepi beszéd után Jánoska szobrát átvitték a Turisztikai Központba, mindeközben Csubákné Besesek Andrea alpolgármester csapra verte a hordót, majd Kámánné dr. Bari Bernadett helyi képviselővel és a városi diákönkormányzat (nagykorú) vezetőivel kínálta borral a vendégeket.

A legenda szerint élt egyszer régen Prágában egy pap, aki azzal haragította magára IV. Vencel cseh királyt, hogy még az ő parancsára sem volt hajlandó megszegni a gyóntatásra vonatkozó titoktartási kötelezettséget. A királyné gyóntatójaként Nepomuki János megőrizte a rábízott titkokat, ez azonban az életébe került: a feldühödött uralkodó megkínoztatta, majd a Moldva folyóba dobatta. Mivel sokan szerették és tisztelték, az emberek keresésére indultak: holttestét apró fénypontok jelezték a vízben. Ez a legenda és hagyomány kel életre a bajaiak egyik kedvenc ünnepe, a Jánoska-eresztés bizonyos eseményeiben. A később szentté avatott Nepomuki János szobra a bajai Szent János kápolnában található, évente egyszer, május közepén azonban a szentjánosi városrész küldöttsége körbehordozza a városban, hogy mindenki láthassa. 

forrás: baja.huRab Rita

BajaBajaNepomuki Szent János ünnepeJánoska-eresztés