2024.04.20, Szombat

Hídépítés várható a Deák-zsilipnél Baján

baja.hu, bajai tv

2018.01.03. 17:30

Még idén elkezdődhetnek a munkálatok a Ferenc-csatorna bajai hídjánál. A Szeremle felé vezető úton a Deák-zsilipnél jelenleg 16 tonnás súlykorlátozás van érvényben, és a szűk hídon csak elsőbbségadással tudnak áthaladni a szélesebb járművek. A Magyar Közút Nonprofit Kft. mintegy 1 milliárd forintos támogatásból építheti át a jelenlegi átkelőt.

Hirdetés

A hazai gyorsforgalmi utak fejlesztése jó ütemben halad, a beruházások 70 százaléka már legalább a szerződéskötésig eljutott – jelentette be Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója december végén. A tervek szerint 2020-ig hazai forrásból 100 milliárd forintot, míg az uniós TOP-os program támogatásával további 55 milliárd forintot költhetnek az építkezésekre. – Az első szakaszban több mint 370 projekt szerepel, és közel 900 kilométernyi út újul meg ennek során, a TOP programban pedig 160 elem szerepel, itt is jelentős, 400 kilométernyi felújítás valósul majd meg – ismertette az intézményvezető.
A 100 milliárd forintos hazai forrású programok egyike a bajai Ferenc csatorna hídjának felújítása. A Deák Ferenc zsilipnél található híd állapota az utóbbi évtizedekben jelentősen romlott, az átkelő útburkolata több helyen megrepedt, az időjárás pedig a híd vaskorlátait sem kímélte. Néhány éve 16 tonnás súlykorlátozást kellett bevezetni, ez az átépítés után megszűnne az új híd 80 tonnás teherbírásával. Jelenleg a szerződéskötések zajlanak, mondta el a tavalyi utolsó testületi ülésen Fezsilrcsák Róbert, Baja polgármestere, hozzátéve: kerékpárút is készül ezzel egy időben.
A fejlesztésnek köszönhetően a közlekedés gyorsabbá és biztonságosabbá válik. A munkálatok során kibővítik az átkelőt, a gépjárművek pedig három méter szélességű sávokon haladhatnak majd. A híd a forgalom folyamatos fenntartásával épül majd a Ferenc-csatorna felett.
hídépítésBajaFerenc-csatornazsilipMagyar Közút Nonprofit Kft.