145 éves a Bajai Tűzoltóság
Fotók: Kelemen Áron

145 éves a Bajai Tűzoltóság

Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

2017.09.11. 13:04

Az ünnepi megemlékezés a Szentháromság téren vette kezdetét, ahol tűzoltóautók sorfala között szentelték fel és áldották meg az új, magyar gyártmányú HEROS-RÁBA AQUADUX-X 4000 típusú tűzoltójárművet, valamint az erre az alkalomra készült Szt. Flórián szobrot.

Megalakulásának 145 éves évfordulóját ünneplő Bajai Tűzoltóság ünnepi állománygyűlést tartott Baján. Ebben a feladatokkal teli, rohanó világban jóleső érzés megállni egy pillanatra és visszaidézni a közel másfél évszázados emlékeket, emlékezni azokra, akik útjára indították a település első tűzoltóságát.

Az ünnepség a polgármesteri hivatal dísztermében folytatódott, ahol elsőként Gyapjas János tű. ezredes, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese köszöntötte a jelenlévőket. Köszöntőjében kiemelte, hogy ez az ünnep egy napjainkban is élő és működő közösség ünnepe. Egy olyan közösségé, ami a hosszú évek alatt számtalan változáson ment keresztül és követte az újításokat, melynek köszönhetően fejlődött. A fejlődés jól megfigyelhető az eszközökön, a tűzbiztonsági szabályokon. A feladat azonban mindenkor ugyanaz volt és lesz, segíteni az állampolgárokon.

Ezt követően Fercsák Róbert, Baja város polgármestere tartotta meg ünnepi köszöntőjét, melyben elismerően szólt a tűzoltókról és megköszönte önzetlen munkájukat. Szólt arról is, hogy a tűzoltók jelenléte, önzetlen feladatvállalása nyugalmat áraszt és bizalmat kelt az emberekben, hiszen tudják, értük végzik a tűzoltók a munkájukat. A polgármester köszönetét fejezte ki a tűzoltók családjának a támogatásért, a stabil családi háttér biztosításáért.

 

Kocsis László tű. őrnagy, tűzoltóparancsnok beszédében felelevenítette a múlt történéseit, azt a 145 évet, ami az első tűzoltó őrség működésétől, az azonnal bevethető Hivatásos Tűzoltóság megalakításához vezetett. Az őrnagy szólt a közel másfél évszázados töretlen lelkesedésről, kitartásról, bátorságról és tenni akarásról, mely viszi előre a bajai tűzoltókat és a bajai tűzoltóságot elődeikhez méltóan. Ez a hivatástudat kell az új kihívások és az új feladatok megoldásához, melyek egyre szélesebb körűek. A polgármester és az igazgatóhelyettes a beszédet követően emlékszalagot helyezett el a Bajai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság csapatzászlajára. Az ünnepség zárásaként a Bajai Fiatalok Színházának színvonalas előadását láthatták a résztvevők.

Galéria

bajaBács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi IgazgatóságBajai Tűzoltóság