2024.04.18, Csütörtök

Bajára érkezik a nyár egyik leghangulatosabb szabadtéri musicalje

programturizmus.hu

2017.07.31. 11:18

2017. augusztus 4-én Musical Night-ot rendeznek a Bajai Vízi Színpadon. A hangulatos nyáresti koncerten hazai és világhírű musicalrészletek csendülnek majd fel.

Hirdetés

A Bajai Fiatalok Színháza Baja város 1996 óta működő színházi társulata. Céljuk, hogy változatos műfajú előadásaikkal minél szélesebb közönségrétegeknek biztosítsanak minőségi szórakozást állandó játszási helyeiken, a Bajai Városi Színházteremben, és a Bácskai Kultúrpalotában. A színházi előadások létrehozásán túl foglalkoznak diákok, fiatalok képzésével, tanításával is tehetséggondozó műhelyükben, a Bajai Színistúdióban. Így állandó tagjaikon kívül produkcióikban rendszeresen fellépnek a Színistúdió növendékei is.

A társulat a megalakulás óta eltelt évek során több mint 50 nagyszínházi produkciót hozott létre, melyek között megtalálhatóak vígjátékok, musicalek, táncjátékok, színművek, mesejátékok és komolyabb drámák is. Egész évadban sokszínű előadásokkal várják a helyi és a Bajára látogató közönséget.

A hangulatos nyáresti koncerten hazai és világhírű musicalrészletek csendülnek fel olyan népszerű zenés darabokból, mint a Miss Saigon, az Elisabeth, a Sakk, a Rent, az István a király, a Chicago, a Kabaré, a Sztárcsinálók, a Valahol Európában, A vámpírok bálja, a Mozart!, az Anna Karenina, a Macskák, a Szép nyári nap, és a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról.

A koncert időpontja:
2017. augusztus 4., péntek, 20:30

Helyszíne:
Bajai Vízi Színpad (Halászpart, Yacht kikötő)
(Esőhelyszín: Bajai Városi Színházterem)

Az előadás megtekintése ingyenes!

 

Forrás: programturizmus.hu, bajaifiatalokszinhaza.hu

BajaszínházmusicalkoncertBajai Fiatalok SzínházaBajai Vízi Színpad