Hirdetés


A rend és az útépítés is szóba került Baján a mai közmeghallgatáson
Fotó: Géczy Zsolt

A rend és az útépítés is szóba került Baján a mai közmeghallgatáson

baja.hu

2017.01.26. 12:30

A Sugó-part is kiemelt helyet kapott a fejlesztési stratégiában.

Hirdetés

A közmeghallgatás egyik témája az Integrált Településfejlesztési Stratégia volt, mely kapcsán vetítéssel egybekötött ismertetőt tartott a főépítészi iroda. A felvázolt jövőkép: „Élhető, vonzó, versenyképes, harmonikusan fejlődő, környezeti értékeket megőrző térségközpont.” 

 

A városháza dísztermében az idei költségvetés volt az másik téma. Babity János a Szent László utca és környéke nyugalma érdekében szólt többek nevében. Mint mondta: hosszú évtizedek óta lakik ott békében, ám rosszra fordult a helyzet. – Több randalírozó család költözött albérlőként a szomszédos házakba. Nem lehet megfékezni őket. Azt szeretnénk, ha a rendőrség térfigyelő kamerát szerelne fel, talán az visszatartó erő lenne. Ehhez kellene önkormányzati pénzügyi támogatás.

 

Domokos István a  Róka köz lakóit képviselte. Az alvégi zsákutcában időnként szinte lehetetlenné válik a közlekedés. Mivel a Róka utca felső része magasabban van, nagy esőzések idején a lezúduló víz okoz gondot. Aszfaltozásra lenne szükség.

 

Fercsák Róbert polgármester válaszában elmondta: a Szent László utcai probléma rendszeresen szerepel a városházi megbeszéléseken is. Nehéz a jogszabályoknak is megfelelő, jó megoldást találni. – Legtöbbet a bérbe adók tehetnének: nem mindegy, ki lakik a házukban. Egyeztetünk újra a rendőrséggel, igyekszünk rendet tartani Baján!

Az alvégi probléma sem ismeretlen a városvezetés előtt. – A Róka utca felújítása nagyon sokba kerülne. Ugyanakkor a sokkal kisebb Róka köz aszfaltozására lehet lehetőség, ha valamennyi lakó kéri, és aláírásával is igazolja, hogy vállalja a hozzájárulást. A beadványhoz kérjék a kerületi önkormányzati képviselő segítségét. Az évi útfelújításokról a költségvetés elfogadásával együtt, februárban dönt a testület.

 

Domokos István örömmel fogadta a választ, hiszen, mint mondta, már egyeztetett minden lakóval és vállalják a hozzájárulást. Így időben beadják kérésüket a városházára.

 

bajaközmeghallgatásSugó-part

Hirdetés